Belföld

4,2 milliárdos csatornaberuházás Bátonyterenyén

Címzett támogatással 4,2 milliárd forint értékű szennyvízberuházás kezdődik meg Bátonyterenyén és kistérségében augusztusban.

Bátonyterenye polgármestere elmondta: a csaknem 18 ezer embert érintő fejlesztés eredményeként teljes lesz a csatornázottság a hat Nógrád megyei településen.

Vanya Gábor elmondta: Bátonyterenyén jelenleg 47 százalékos a csatornázottság, a beruházásban érintett öt községben – Szuhán, Mátramindszenten, Dorogházán, Nemtiben és Mátraverebélyen – egyáltalán nincs szennyvízelvezetés.

A fejlesztést két ütemben valósítják meg: az első, 2,5 milliárd forintos szakaszhoz 80 százalékos támogatást nyertek az önkormányzatok, az 1,5 milliárd forintos címzett támogatást a megyei és regionális területfejlesztési tanács pályázatain elnyert források egészítik ki.

A 484 millió forintos önerő a lakossági befizetésekből tevődik ki, az érintettek nyolc év alatt fizetik ki a családonként mintegy 160 ezer forintos összeget.

A 2005 októberéig tartó első ütemben 70 százalékban valósulnak meg a lakossági rákötések – tette hozzá a város vezetője.

Az 1,7 milliárd forintba kerülő második ütemhez 950 millió forintos címzett támogatást szavazott meg az Országgyűlés. A 20 százalékos önerő vállalása mellett 20 százalékos mértékben jövő évi pályázatokon szeretnék kiegészíteni ezt az összeget.

Ezzel Bátonyterenyén és az öt községben is teljessé válik a csatornázottság 2006 végére.

A két ütemben összesen ötezer ingatlan csatlakozik a szennyvízhálózatra. A második szakaszban bővítik és korszerűsítik a bátonyterenyei szennyvíztisztító telepet, jelenlegi, napi kétezer köbméteres kapacitását háromezerre növelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik