Gazdaság

Tíz százalékos béremelés jön idén a Magyar Postánál

Átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés az idén a Magyar Postánál a pénteken aláírt bérmegállapodás szerint. Schamschula György, a társaság vezérigazgatója elmondta, a Magyar Posta 2017-ben kötött bérmegállapodást a szakszervezetekkel, három év alatt 32 százalékos béremelésről.

Az akkori megállapodás alapján a kiindulópont 2019-re legalább 6 százalékos emelés volt, amit a cég az induló ajánlatában 2 százalékkal toldott meg az idei bértárgyaláson.

„Ha semmi nem változik, össze fog omlani a postai rendszer”
Bruttó 149 ezer forint kezdőfizetéssel csábítják az embereket. Megalázóan kevés a bér.

A szakszervezetek ezt nem fogadták el, remélve, hogy a tulajdonos – a magyar állam – segítheti a céget a béremelésben, azonban ez lehetetlen, mert az uniós szabályok szerint ez tiltott állami támogatásnak minősülne.

A végső megállapodás szerint a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül idén, azaz 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre

– fogalmazott Schamschula György.

Szavai szerint az emelés forrása részben az erre elkülönített pénz, illetve forrás-átcsoportosítással oldják meg. Hozzáfűzte, hogy a munkaköri differenciálás, valamint a szenioritás elvének bevezetése és a bürokrácia csökkentése is segíti a források minél hatékonyabb felhasználását a cégnél.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik