Tudomány

Depressziót okozhat a túl sok munka

Egy új vizsgálat szerint nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak – számol be az MTI. A tanulmány alapján a férfiaknál ugyanez ez nem áll fenn.

A University College of London (UCL) és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói 23 ezer ember adatait elemezték. Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét a kutatók arra jutottak, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tünet jelentkezik, mint a heti 35-40 órát dolgozóknál.

Az adatok alapján a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát. 

Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tüntet jelentkezett. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt.

Ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Lehetetlen minden okot pontosan megállapítani”

– mondta Gillian Weston, a UCL kutatója és a csapat tagja.

Westonék szerint megállapításaiknak komoly jelentőségük van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy a hagyományos 9-től 5-ig munkaidőn túl dolgozzanak.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik