Közélet

Úgy tűnik, Orbánnak is elege van a túlárazott állami beruházásokból

Érdekes határozat jelent meg tegnap a Magyar Közlönyben. Bár a téma száraznak tűnik, mégis azt lehet kiolvasni belőle, hogy a kormány az eddigieknél szigorúbb követelményrendszert állít az uniós pénzből megvalósuló állami beruházások elé – írja az Mfor.

Mint a határozatból kiderül, az európai uniós forrásból támogatott, közvetlen vagy többségi állami  vagy önkormányzati tulajdonon megvalósítandó infrastrukturális beruházások esetén „a projektek elszámolható önköltségéhez, támogatási összegéhez vagy más szemponthoz kötött független értékelemzés alkalmazásának bevezetése szükséges”.

Ezzel kapcsolatban az innovációs miniszternek, azaz Palkovics Lászlónak kell kidolgoznia a független értékelemzés alkalmazása bevezetésének végrehajtási feltételrendszerét. Mindezt pedig a 2021-2027 közötti programozási időszakra vonatkozóan kell végrehajtani.

Ahogy az Mfor magyarázza az intézkedést: az állami kezdeményezésre induló nagyberuházásoknál vezetik be a hangsúlyozottan független értékelemzést, amellyel a költéseket lehet a megrendelőtől független módon ellenőrizni.

Vélhetően a rendre elszaladó, a becsült árhoz képest akár kétszeresére dráguló kivitelezéseknél igyekszik megfogni a pénzt a kormány az új módszer bevezetésével. Erről egyébként a közelmúltban jelentek meg értesülések, melyek szerint Orbán Viktornak elege van az uniós forrásokból megvalósuló projektek túlárazásából.

Kiemelt kép: MTI/Beliczay László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik