Közélet

Évi 25 milliós Gundel-büfé a kormányülésekre

Ezért vállalták el az olcsó Karmelita-menzát.

Az Átlátszó birtokába került, január 30-án aláírt cateringszerződés szerint a Gundel már január 3-tól biztosítja a kormányüléseken a büfét. A cég megbízása a nettó 25 milliós keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2019. december 31-ig szól.

A konkrét rendezvényekről a Miniszterelnöki Kabinetiroda legkésőbb 4 nappal korábban értesíti a Gundelt, az étterem pedig mindig külön árajánlatot készít az egyes események cateringjére.

A szerződést a Miniszterelnöki Kabinetirodától Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati képviselője kérte ki közadatigénylésben, ő juttatta el az Átlátszónak.

Korábban a 24.hu-nak adott interjúban a Gundel ügyvezetője, Peter Knoll azt mondta, nekik nem a Karmelita kolostor menzája, hanem a rendezvény-catering jelent majd profitot.

Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta.

„Az én döntésem volt, hogy milyen árakon üzemeltetjük a miniszterelnöki menzát”
Peter Knoll, a Gundel ügyvezetője elmondja, miért lehet tizedannyiért Somlóit árulni a Karmelita kolostorban, mint a városligeti étteremben. Interjú.

fotó: Miniszterelnökség

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik