Belföld

Cáfolja az ügyészség a luxusautón „áteső” vak férfi sztoriját

Mint arról korábban beszámoltunk, a bíróság bűnösnek talált egy súlyosan látássérült férfit, mert megrongált egy autót. A férfi azt állította, hogy Mezőkövesden sétált kisfiával és vakvezető kutyájával, amikor nekiment egy szerinte szabálytalanul parkoló autónak.

Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen. Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos

– nyilatkozta a Blikknek a látássérült férfi.

Az ügyészség tételesen cáfolja a férfi állításait. Az eljárás során kiderült többek közt, hogy teljesen szabályosan parkolt a gépkocsi.

A nyomozás során két tanút is kihallgattak, akik látták, hogy a látássérült férfi szándékosan rongálta meg a sértett gépkocsiját. Közben pedig olyan kijelentést tett, hogy „legközelebb majd megtanulod, hogy nem így kell megállnod”.

A férfi védekezését egyértelműen cáfolta a kirendelt műszaki szakértő szakvéleménye is. A szakértő megállapította, hogy a jármű sérülései nem keletkezhettek a vádlott által állított véletlen átesés során, azaz csak a szándékos rongálás fogadható el.

Az ugyan megfelel a valóságnak, hogy a sértett férfi a cselekmény idején a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozójaként látott el szolgálatot, ugyanakkor ez a tény az ügy megítélése során nem játszott szerepet, hiszen erre tekintettel a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság elfogultság miatt az eljárásból kizárta, és a nyomozás lefolytatásával a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságot bízta meg.

A híradásokkal ellentétben a bíróság a férfit nem pénzbüntetésre ítélte, hanem próbára bocsátotta.

Fotó: illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik