Szórakozás

Cardi B exe új lemezén kér bocsánatot a félrelépéseiért

Cardi B még decemberben jelentette be, hogy szakítottak férjével, a Migos-tag  Offsettel, miután az többször megcsalta. Utána viszont úgy tűnt, rendeződik a helyzet a pár közt, a karácsonyt például együtt töltötték, sőt, a Grammy-n is együtt voltak.

Cardi B az exével karácsonyozik
Állítólag ez nem jelent semmit.

Tegnap jelent meg Offset szólólemeze, ami a Father of 4 címet kapva, utalva ezzel, hogy a rappernek négy gyereke van, a lemez borítóján is gyerekeivel pózol. Egy dalban pedig feldolgozza hűtlenségét is. A Don’t Lose Me című számban a következőket mondja:

Bocsánatot kérek, érted, amit mondok? Összetőrtem a szívedet, megszegtem a fogadalmunkat, megszegtem az istennek tett ígéretemet, egy önző elbaszott férj vagyok, érted, amit mondok? Próbálok jobb ember lenni.

Nehéz megítélni, hogy újra együtt vannak-e, de feleségével kifejezetten jó a kapcsolatuk, erre példa az is, hogy a lemez megjelenésének napján Cardi az Instagramon promózta, méghozzá közös gyerekükkel, Kulture-ral, aki lelkesen kacag az apja egyik számát hallgatva.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

This is one my favorite songs from my daddy the other ones you’ll hear it tonight !! Go PAPA Go PAPA # Fatherof4

CARDIVENOM (@iamcardib) által megosztott bejegyzés, Febr 21., 2019, időpont: 6:48 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Michael Kovac/Getty Images, The Recording Academy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik