Közélet

Bálint gazda: Nem ellenségeket hanem barátokat kellene keresni

Ahogy korábban megírtuk, többszöri jelölés után szerdán a XVI. kerületi képviselőtestület fideszes többsége újra elkaszálta Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, egységesen, tömbben szavazva. A kerületben ezután civil kezdeményezésre alternatív díszpolgári díjat hoztak létre.

Bálint gazda az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, a díszpolgári címet szép dolognak tartja, de úgy látja, az emberek szeretete a legfontosabb, ebből pedig az utóbbi napokban is bőven kapott.

Mint mondta, egymás után kapja a felkéréseket vidéki előadások tartására, ezek közül azonban sajnos csak egyet-kettőt tud elfogadni.

Bálint György szerint elfogadhatatlan érv az, hogy SZDSZ-es politikus volt, mint mondta, a második szabad választás kampányának kezdete előtt szinte minden párt megkereste, és úgy gondolta, jól teszi, ha az SZDSZ-nek igent mond.

Úgy véli, nem szabad elfelejteni azokat a XX. századi traumákat és megpróbáltatásokat, amelyeken az emberek – köztük ő maga is – keresztülmentek, miközben meg kell próbálni az egyet nem értéseket megszüntetni.

Munkája során is erre törekedett, ezért tud egyetértésben dolgozni a mezőgazdasági termelőkkel, politikai hovatartozástól függetlenül.

Nem ellenségeket hanem barátokat és barátságokat kellene keresni

– jelentette ki Bálint György, mondván, az lenne a cél, hogy mindenki tisztességes emberi életet tudjon élni félelem nélkül.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Olvasói sztorik