Belföld

Megsérült, kórházba vitték azt a fegyőrt, akitől elvette a fegyvert a bíróságról megszökött fogoly

Kórházba vitték azt a fegyőrt, akitől elvette a fegyvert az a fogoly, aki megszökött a Fővárosi Törvényszékről – tudta meg a 24.hu. Ezt megerősítette Makula György, a BVOP kommunikációs vezetője is.

Kollégánk a támadás következtében megsérült. Kórházba szállították, ahol a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és a helyettese is meglátogatta

– mondta Makula.A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága belső vizsgálatot indított az ügyben. Makula elmondta, hogy az elsődleges vizsgálat szerint nem hibázott a fogvatartott előállítását végző fegyőr. A vizsgálat ugyanis azt állapította meg, hogy a biztonsági felügyelő a feladatát a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és belső normáknak megfelelően látta el, szakmai hibát nem követett el.

Erről Így beszélt Makula:

A bírósági tárgyalás kezdetekor az ügyben eljáró bíró úgy rendelkezett, hogy a fogvatartott kezéről a bilincset vegyék le, aki ezt kihasználva az őt előállító biztonsági felügyelőt megtámadta. A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló rendelet szerint a büntetőügyben történő előállításkor az eljáró ügyészség vagy a bíróság elrendelheti az alkalmazott mozgáskorlátozó eszköz eltávolítását. Az előállító biztonsági felügyelő az erre vonatkozó rendelkezést köteles végrehajtani. Az intézkedés nem vonatkozhat a vezető és a lábbilincs eltávolítására.

A 35 éves Sz. Károlyt garázdaság és rongálás vétsége miatt hallgatták ki másodfokon. A Fővárosi Törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetésre ítélte jogerősen. A férfi az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor dulakodni kezdett a büntetés-végrehajtási őrrel.

A dulakodás során a férfinak sikerült megszerezni az őr fegyverét és lábbilinccsel a lábán kimenekült a tárgyalóteremből.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyben eljáró bírói tanács időközben a történtekről értesítette a Fővárosi Törvényszék Biztonsági Szolgálatát, amelynek egy tagját a menekülő férfi fegyverrel túszul ejtette.

A tússzal az épületen kívülre távozott, ahol egy személyautót megállásra kényszerített a fegyverével. Ezután a túszt elengedte, majd beszállt a kocsiba és a sofőrrel együtt elhajtott a helyszínről.

Sz. Károly az V., Stollár Béla és Bihari János utcák kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel kényszerített arra, hogy menekülésében segítse.

A bejelentést követően a BRFK azonnal elrendelte a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a Budapest XIV., Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez. A főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a Budapest XV., Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél. Az Index által közzétett videón az látható, amint tüzet nyitnak a menekülő férfira.

A menekülő 35 éves férfi megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök.  Ezen az Index által közzétett másik videón az látszik, amint épp megközelítik a rendőrök a kocsit.

Sz. Károly a felszólítására, és a figyelmeztető lövésekre sem állt meg, ezért rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Több lövés eltalálta, a helyszínen elfogták, súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Sz. Károlyt nem először ítélték el erőszakos bűncselekmények miatt. Jelenleg is a jogerős büntetését töltötte más erőszakos bűncselekmény miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik