Sport

Bor Barna bírói döntéssel kapott ki a vígaszágon

bor barna (bor barna)
bor barna (bor barna)

Az olimpiai cselgáncsversenyek utolsó napján Bor Barnáért izgulhatunk. Első két találkozóját megnyerte, utána viszont kikapott, így a vigaszágra került, ahol a brazil Silva bírói döntéssel lépett túl a Paks cselgáncsozóján.

Az olimpia és a cselgáncsversenyek első napján Csernoviczki Éva bronzérmet, másnap pedig Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett Londonban, míg Joó Abigél csütörtökön az ötödik helyet csípte meg súlycsoportjában, igaz, sajnálatos sérülése nagyban közrejátszott játékában. Joggal reménykedhettünk tehát Bor Barna 100 pluszos versenyének első találkozóját megelőzően továbbjutásáért.

A tavalyi nyílt világbajnokság második helyezett magyar sportoló a holland Luuk Verbij ellen mérkőzött meg pénteken délelőtt a legjobb 32 között.

Bor aktívabban kezdte a találkozót, a második perc közepén már figyelmeztették is ellenfelét, ám ez még nem ért pontot. Egy perccel később viszont már megintették a hollandot, így jukóval tett szert 1-0-s előnyre hazánk versenyzőre, amit már nem engedett ki a kezéből.

A következő körben a marokkói El Mehdi Malkival találkozik majd, mivel az iráni Mohammad Rodaki visszalépett ellene az első fordulóban.

Nyolcaddöntő:

Az Afrika-bajnok Malki 198 centi magas és 133 kiló, így magasabb és nehezebb is mint Bor, ezért nem volt könnyű dolga a magyar cselgáncsozónak. A felek aktívan kezdtek, de két perc elteltével nem láthattunk értékelhető akciót.

Bor addig kereste a fogást a marokkóin, amíg földre tudta vinni egy válldobással, így egy fantasztikus ipponnal bejutott a legjobb nyolc közé, ahol majd a világranglista másodikja, a német Andreas Toelzer lesz az ellenfele.

Negyeddöntő:

A német cselgáncsozó az első percekben többször is belső combdobással próbálkozott Bor Barna ellen, aki nem igazán tudott mit kezdeni Toelzerrel, így figyelmezette is a bíró passzivitás miatt.

Az ötperc feléhez közeledve aztán mindkét fél kapott egy figyelmeztetést, és mivel ez a magyar sportolónak már a második volt, ezért a német egy yukóval megszerezte a vezetést.

Bor hiába küzdött, szinte megmozdítani sem tudta Toelzert, így elveszítte a mérkőzést, és a vigaszágon folytathatja, vagyis legjobb esetben bronzérmet szerezhet. A magyar dzsúdósra a brazil Rafael Silva – Bor korábbi paksi edzőtársa – vár majd.

Vígaszág:

A brazil fiúval eddig háromszor találkozott Barna, két vereség, egy győzelem a mérlege eddig. Ebben a súlycsoportban nagyon masszívak már a versenyzők, messze nem olyan mozgalmas egy-egy mérkőzés, mit az alsóbb súlycsoportokban. Az első két percben sok nem történt, kapaszkodtak ide-oda tologatták egymást. A mérkőzés felénél még egyik versenyzőnek sem sikerült akciót végrehajtania, intés sem volt.

Egy-egy századmásodpercet kell megragadni, annyi alatt el is lehet dönteni a meccset. Bort két perccel a vége előtt megintették. A Paks versenyzője megpróbálta kicsit jobban aktivizálni magát. Különböző lábtechnikákkal próbálkozott, majd egy válldobással, de egyik sem vezetett eredményre. Viszont a mérkőzésvezető értékelte a próbálkozásokat, mert megintették a brazilt is. Jöhet a hosszabbítás.

Bor a maga 128 kilójával slank kis srác ehhez a 155 kilós brazilhoz képest. A brazil is próbálkozott rendesen, kétszer is megpróbálta eldobni a magyart, de eredménytelenül, majd Barna feszült bele egy újabb dobás kísérletbe. Iszonyatosan elfáradt mindkét versenyző. A bírók kezében a döntés: három kék, a brazil ment tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik