Sport

Sérülten játszott a Barca ellen a veszprémi kézis, még gólt is dobott

Óriási győzelmet aratott a Telekom Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájában, a magyar csapat hazai pályán győzte le 29-26-ra az A csoportot vezető Barcelonát. Ez elég nagy tett, ebben a BL-szezonban mindössze másodszor kapott ki a Barca és az is másodszor fordult elő a katalán csapattal, hogy 30 dobott gól alatt maradt, pedig ez a mostani már a 11. forduló volt.

Őrült meccsen verte a Telekom Veszprém a Barcelonát
Nagyon fontos győzelmet aratott a magyar csapat.

Hogy mennyire fontos volt a meccs, arra jó példa a svéd beálló, Andreas Nilsson esete is. A 28 éves, majd két méter magas játékos úgy is vállalta a játékot, hogy egy nappal a találkozó előtt megsérült az edzésen, kificamodott a mutatóujja. Ő azonban összeragasztott ujjakkal is játékra jelentkezett, még egy gólt is szerzett.

Hogy ne játsszak a Barcelona ellen? Őszintén szólva, ez meg sem fordult a fejemben, hiszen ez volt az idény egyik legfontosabb, Legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása

– mondta a Nemzeti Sportnak Nilsson, aki szerint az sem árt, hogy elég magas a fájdalomküszöbe és kapott gyógyszert is, hogy kibírja a 60 percet, na meg, azt hogy a góljánál épp a fájós kezével ért földet.

Nyolc-tíz nap alatt pihenhetné ki ezt a sérülést, de Nilsson nem akar lazítani, edzésben szeretne maradni. Persze óvja a kezét, de nem akar kiesni a játékból.

A Veszprém jelenleg a harmadik helyen áll az A csoportban, még a Vardarral (idegenben), a Breszttel (otthon) és a Kielcével (idegenben) játszanak a csoportkörben. Az már biztos, hogy a legjobb 16 között ott lesz a magyar csapat, csoportgyőzelem esetén azonban a nyolcaddöntőt kihagyhatná és egyből a negyeddöntőbe kerülne. A Barca ugyanakkor négypontos előnyben van.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik