Sport

Kunkli megdöbbent a Szörny látványán

A thai-boksz korábbi profi világ- és Európa-bajnoka Bob Sapp legyőzése után biztosan visszavonul.

Mint beszámoltunk róla, a 46 esztendős Kunkli Tivadar vasárnap késő este a Papp László Budapest Sportarénában rendezett küzdősportos gálán mintegy ötezer néző előtt kiütötte a nála egy mázsával nehezebb, világszerte csak Szörnynek “becézett”, 170 kilós Bob Sappet.

Hiába várt rá szó szerint hatalmas feladat, Kunkli meglehetősen nyugodtan lépett a kötelek közé, a mérkőzés délutánján még quadja rugói felől érdeklődött szerelőjénél. Mint elmondta, tudta, hogy mindent megtett a győzelemért, de azért Sapp kinézetén ő is megdöbbent.

“A viselkedése olyan volt, amilyennek gondoltam. Mikor egymás mellett álltunk a bevonulás előtt, sportemberhez mérten viselkedett, és teljes mértékben megadtuk az egymásnak járó tiszteletet. De meg kell hagyni, valóban elég nagy volt! Külsejét illetően az lepett meg igazán, hogy a felső teste milyen hatalmas! A felkészülésemet segítő edzőpartnereim hasonló méretűek voltak, de a felső testük határozottan kisebb. Tehát azért élőben ez megdöbbentő volt” – mondta a magyar harcos.

A ringben ennek ellenére az történt, amit Kunkli eltervezett, és egy könyökössel sikerült kiütnie ellenfelét. “Amikor beértem, és először összekapaszkodtam vele, éreztem, hogy nem lesz ezzel semmi gond! Volt egy-két olyan ütése, ami betalált, akkor megéreztem, hogy erősek az ütései, volt ereje tényleg, már csak a súlya miatt is. Nem is gondoltam volna, hogy ekkorát tud ütni…” – fogalmazott a thai-boksz korábbi profi világ- és Európa-bajnoka.

Kunkli Tivadar elmondta, miután pályafutását egy ilyen szintű mérkőzéssel tudta megkoronázni, biztosan visszavonul.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik