Belföld

A kocsimosókat is beköti Varga a NAV-hoz

Meg a parkolóórákat is.

Mostanáig csak az autóink tisztultak, eztán a gazdaság is fehéredik a kocsimosóknak köszönhetően.

Ugyanis az állam idén az autómosókat is beköti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, így búcsút inthetünk az áfamentes, zsebbe fizetett járműpucerájnak; aminek természetesen minden felelős állampolgár örül, hiszen abból lesz egészségügy, oktatás, út és honvédelem, ha a köz megkapja az egyéntől, ami jár neki.

A NAV-aura terjeszkedése nem áll meg a mosóknál, ha hihetünk a héten újraindult Magyar Nemzetnek nyilatkozó Varga Mihály pénzügyminiszternek, akkor eztán a parkolóautomaták is online működnek.

Az akció nem előzmény nélküli:

  • az étel- és italautomaták bekötéséről már korábban határozott a kormány
  • 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere
  • 2015-ben kialakították a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert
  • 2017 óta van online számlázás.

Varga Mihály arról is beszélt a lapnak, hogy a tárca számítása szerint tavaly pusztán a gazdaság fehérítésének köszönhetően négyszázmilliárd forint pluszbevétel érkezett a büdzsébe, amit adócsökkentésre fordított a kormány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik