Sport

Járvány miatt törölték a lóversenyeket Nagy-Britanniában

loverseny(210x140)(1).jpg (Array)
loverseny(210x140)(1).jpg (Array)

Egy hétig törölt minden lóversenyt a brit szövetség (BHA), miután egy csütöröki vizsgálat során kiderült, hogy súlyos járvány terjedt el a lovak között. A “lóinfluenza” egy Cheshire-i istálló állatait fertőzte meg, amelyek szerdán versenyeztek, de csak utólag derült ki, hogy betegek.

Mivel a verseny során a szabadban rengeteg lovat fertőzhetett meg a vírus, a versenyek szünetelnek.

Ez egy megelőző lépés a részünkről, mert a lovak egészségét helyeztük előtérbe. Nem szeretnénk fölöslegesen kockáztatni egy állatot sem, a versenyek folytatása pedig pont ezt eredményezné. Tudjuk, hogy ez a sportágnak nem jó reklám, de a járvány kontrollálása az első lépés ahhoz, hogy meggyógyítsuk a lovakat és megakadályozzuk a további problémákat.

– áll a BHA közleményében.

A helyzetet bonyolítja az is, hogy a három ló, amelyet megvizsgáltak oltva volt a betegség ellen, ennek ellenére mégis pozitív mintát produkáltak.

A szövetség így inkább felfüggesztette a versenyeket és hétfőn dönt arról, hogy biztonságos-e a folytatás február 13-tól, vagy sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik