Nagyvilág

A menstruációja miatt kiközösített nő az általa gyújtotta tűz áldozata lett Nepálban

A maga gyújtotta tűz áldozata lett egy menstruációja miatt ideiglenesen kiközösített fiatal hindu nő Nepálban – közölte hétfőn a rendőrség. A hindu hagyományok szerint a nőknek menstruációjuk idejére ki kell költözniük otthonaikból.

Erre a célra léteznek közösségi építmények. Ebben az időszakban nem érhetnek hozzá másokhoz, a jószághoz, a zöldséghez, a gyümölcshöz. Nepál nyugati részében még több kerületben tartják ezt a hagyományt, noha a kormány 2017 augusztusában büntetendővé tette a menstruáló nők kiközösítését.

Az eset a nyugati országrész egyik falujában történt. A 21 éves nő három napot töltött a közösségi menstruációs kunyhóban, de túl zsúfoltnak találta, ezért egy elhagyott házban húzta meg magát. Ott azonban fázott, ezért tüzet gyújtott, de a füsttől megfulladt.

Egy rendőrségi tisztségviselő elmondta, hogy a nő az anyósával élt, mert a férje vendégmunkásként Malajziában dolgozik.

Három héttel korábban történt egy hasonló eset egy másik nepáli körzetben, akkor a menstruáló nő két kisfiával együtt halt meg. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik