Nagyvilág

Timmermans: Az Európai Néppárt szélsőjobbosokat juttathat a hatalomba

Szélsőjobboldali erőket juttathatnak a hatalomba a májusi európai parlamenti választásokon a Manfred Weberre és pártjára, az Európai Néppártra (EPP) leadott szavazatok – figyelmeztetett vasárnap Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) választási csúcsjelöltje az Olaszországban ellenzékben lévő, balközép Demokrata Párt (PD) római kongresszusán.

A Politico európai kiadása szerint a májusi választásokkal kapcsolatos felmérések alapján szinte bizonyos, hogy az Európai Parlament két legnagyobb politikai pártcsaládja, az EP-ben régóta a legnagyobb pártcsaládnak számító, jobbközép EPP, illetve a PES közül egyik sem fog elegendő szavazatot szerezni ahhoz, hogy többségi koalíciót alakítson az Európai Parlamentben.

Az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja emiatt arra kényszerülhet, hogy a politikai palettán tőle jobbra álló erők közül keressen további szövetségeseket, akiket az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportban, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypártban, vagy a flamand szakadár Új Flamand Szövetségben (N-VA) találhat meg.

Timmermans a PD kongresszusán úgy vélekedett: ha az EU-s választópolgárok a jobbközép EPP-re szavaznak, azt kockáztatják, hogy az európai szélsőjobb bekerül a hatalomba.

Soha nem fogok megállapodást kötni a szélsőjobbal azért, hogy az Európai Bizottság elnöke lehessek (…) [A]z EU polgárainak, az olaszoknak azonban tudniuk kell, hogy ha a jobbközépre szavaznak, azt kockáztatják, hogy végül a szélsőjobbal kötendő koalícióban kötnek ki.

A Politico megjegyezte: a szocialista pártok támogatottsága az elmúlt években uniószerte drámai mértékben visszaesett a tagállamokban tartott választásokon, de az Európai Néppárt is teret veszített, miközben a populista erők, különösen a szélsőjobb, előretörtek.

Olyan trendet látok az EU-ban és a nemzeti parlamentekben, amely megrémiszt, és azt akarom, hogy ezt ti is mindannyian lássátok.

Frans Timmermans felidézte azt is, amit állítása szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, az Európai Néppárt egyike vezetője, öt évvel ezelőtt mondott. Timmermans közölte: Juncker 5 éve még azt mondta, hogy sosem lépne szövetségre a szélsőjobbal, de ennek esélye lépésről lépésre sokkal valószínűbbé válik.

Emellett kijelentette: a szélsőjobboldal sikere azzal függ össze, hogy Európa miként kezelte a migráció kérdését. Az olaszok úgy érzik, hogy magukra hagyták őket a válságban, de nem az EB a hibás. Matteo Salvini olasz belügyminiszter barátait terheli a felelősség, Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit.
A PES csúcsjelöltje a Politico cikke szerint leszögezte, az EP-választási kampány során egyszerű egyenlettel fog érvelni: EPP+Weber=Orbán=Kaczynski (a PiS vezetője).

A hírportál megjegyezte: Manfred Webert, Timmermans fő riválisát, régóta bírálják a baloldalon azért, mert túlságosan is megengedő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, illetve más, illiberális nézeteket valló politikusokkal az EPP-n belül.

A római kongresszuson Timmermans arra ösztökélte az olasz szavazókat, hogy őt és az EU-t támogassák a választásokon.

Hiányzik Olaszország. Nem tudjuk Európát Olaszország nélkül építeni. Kérem, segítsenek nekem Olaszországot visszahelyezni Európába szívébe, Európát pedig az olaszok szívébe,

Kiemelt kép: Orbánt és Kaczynskit ábrázoló bábok egy 2018-as düsseldorfi farsangi karneválon. A felirat a sarlón és a kalapácson: jobboldali diktatúrák. Europress/Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik