Belföld

Letartóztatták a VII. kerületi emberöléssel gyanúsított férfit

rendőrség, helyszínelés (rendőrségi helyszínelés, )
rendőrség, helyszínelés (rendőrségi helyszínelés, )

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy három nappal ezelőtt megölte a főbérlőjét, majd felgyújtotta a lakását.

Az igazságügyi orvosszakértők előzetes tájékoztatása szerint az áldozat halálát a mellüregét ért szúrt sérülések okozták. A megalapozott gyanút a tanúvallomások, a rendőri feljegyzés és jelentések, a kamerafelvétel, a helyszíni, valamint halottszemle jegyzőkönyvei, a lefoglalt bűnjelek, és a gyanúsított részben beismerő vallomása támasztják alá.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlyára és többi közt  szökés és elrejtőzés veszélye miatt letartóztatta a gyilkossággal gyanúsított 27 éves sátoraljaújhelyi férfit.

Ráadásul, B. János Norbert a terhére rótt bűncselekményt egy ellene korábban jogerősen kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés, valamint egy ellene erőszakos jellegű bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, így esetében alappal feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik