Élet-Stílus

Öt éve egy repülőgép a barátja

A 29 éves Michele Köbke felfedte, hogy a barátja egy repülőgép, amivel öt éve találkozott, egy repülőtéren – számolt be róla a Mirror.

A berlini nő a Boeing 737-800-ast Schatz-nak, azaz Kincsnek hívja, először a szárnyai, wingletjei (szárnyfülei) és hajtóművei tetszettek meg neki.

Köbke minden este a kedvesével alszik, vagy az igazival, vagy annak 1,6 méteres modelljével. A nő azt mondja családja „egész kellemesen” reagált, mikor elmondta nekik, ki/mi a párja.

Öt éve, a berlini Tegel repülőtéren találkoztak először, most már azt tervezik, hogy összeházasodnak (bár azt nem tudjuk, hogy biztos erről beszélt-e a repülő).

Schatz az első szerelmem. Ez a legcsodálatosabb kapcsolat, amit csak el tudok képzelni

– mondta a 2013-ban az életveszélyesen vékony derekával a hírekbe került Köbke.

fűző (fűző )
Az életét kockáztatja a darázsderékért
Éjjel-nappal fűzőt hord, pedig lassan már levegőt sem kap rendesen.

Megismerkedésüket is elmesélte:

2013 novemberének végén repültem először, és annyira megszerettem a repülőgépeket, annyira izgatott lettem, hogy folyamatosan repülőgépekről készült képeket, videókat néztem. 2014. március 11-én a Tegel repülőtéren voltam, repülőket látogattam meg, és akkor jött egy 737-800-as, ami közelített felém, szerelem volt első látásra.

Hogy miért?

Schatz annyira kedves, és szeretem az aerodinamikáját, a megjelenését, főként a szárnyait.

Szerelmük azonban nem egy egyszerű eset, na, nem azért, mert egy nő és egy repülőgép között van, hanem mert csak akkor lehetnek együtt, ha a nő az Boeing-gépen utazik.

A hangárban vagy a futópályán nem lehetünk együtt, szóval nem tölthetünk túl sok időt, hogy élvezzük egymás társaságát.

Sok negatív kommentet kap, például hogy menjen terápiára, mert beteg, de ez egyáltalán nem érdekli.

Ez a szerelem egy ajándék, és én még sosem voltam ennyire boldog (…) Szeretném elvenni a szerelmemet, és hogy együtt éljünk egy hangárban. Ez egy speciális fajtája a szerelemnek, ami nem tesz kárt senkiben

– mondta az objektofíl nő.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik