Különös kettősségre mutat rá keddi cikkében a Népszava: míg a kisvasutazó Orbán Viktort ábrázoló graffitiket, vagy a Margit híd lábára pingált „Orbán egy geci” feliratot órák alatt eltüntették, egy pestszentlőrinci általános iskola tűzfalán évek óta virít három horogkereszt. Igaz, az iskolaudvarról nem látszanak, de a közeli erdőben kirándulók vagy a játszótérre tartó családok rendszeresen szembesülnek vele.
Kassai Dániel független önkormányzati képviselő a lapnak azt mondta, három éve fedezte fel a Kapocs utcai iskola falán a jelképeket, szólt is az önkormányzatnak. A napokban járt újra arra, és látta, hogy azóta semmi nem változott. Végül Kunhalmi Ágnessel, az MSZP budapesti elnökével és kerületi ellenzéki képviselőkkel együtt, fehér festékkel takarták le.
Ma délelőtt a Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola falát több éve elcsúfító önkényuralmi jelképeket…
Közzétette: Kassai Dániel – 2019. január 29., kedd
Komáromi Zoltán, a Momentum helyi elnöke cinizmusnak nevezte, hogy évekig ott lehettek a horogkeresztek, miközben ha a kormány gazdasági érdeke úgy kívánja, öt perc alatt nekiront bárkinek az önkényuralmi jelképekre hivatkozva. Ezzel a Heineken vörös csillaga elleni hadjáratra utalt.
Ughy Attila fideszes kerületi polgármester azt mondta: Kassai nyugodtan küldhetett volna neki erről levelet, mert hozzá semmilyen megkeresés nem érkezett, de az iskolával kapcsolatos kérdések nem is az önkormányzathoz, hanem a tankerülethez tartoznak.
Az iskola igazgatója azt kérte a laptól, hogy forduljanak az ügyben a Klebelsberg Központhoz, akiket a Külső-Pesti Tankerületi Központ már tájékoztatott erről. A Klebelsberg Központ viszont azt válaszolta a megkeresésre, hogy 2017. január óta nem ők, hanem a tankerületi központok tartják fent az iskolákat, vagyis visszadobták a labdát.