Kilencszázkilencvenmillió forint támogatást kapott a központi költségvetésből a soproni önkormányzat állami és önkormányzati tulajdonban lévő területek közműfejlesztésére zenei fesztiválok és más városi rendezvények megtartásához a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint.
A kormány négy ingatlanra vonatkozóan adja a támogatást, amelyek a Sopron és Harka közötti területen helyezkednek el, a Lővér kemping szomszédságában.
A határozat szerint a beruházás megvalósítását követően a soproni önkormányzat az állami tulajdonú területeket zenei fesztiválok és egyéb városi rendezvények megtartásához használhatja.
Egy másik kormányhatározat szerint a Sopron rendezvényterületének kialakítására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé is nyilvánította. Így például nem kell majd településképi véleményezési eljárás lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.
Kiemelt kép: Bielik István/24.hu