Élet-Stílus

Egy hónappal elnézte az állásinterjút, de még ennél is nagyobb hülyét csinált magából

Nagyon akarta azt a pozíciót.

Laura MacLean egy skót lány, marketinget tanul az aberdeeni Robert Gordon egyetemen. Nem celeb, nem híresség, de most a fél világ megismerhette a nevét – egy hülye baki miatt.

A lány jelentkezett egy állásra, amit a Microsoft hirdetett meg egyetemistáknak. A programban részt vevők egy teljes évig a cég munkatársai lehetnek, Laura pedig nagyon vágyott erre a pozícióra. A vállalattól megüzenték neki, hogy február 18-án Skype-on keresztül kerül sor az állásinterjúra.

A skót lány elmesélte a BuzzFeednek, hogy nagyon alaposan felkészült a beszélgetésre. Mindent elolvasott, amit csak lehetett, aztán barátait, rokonait kérte, hogy csináljanak vele próba-interjúkat.

Január 18-án a precíz és alapos ember hírében álló Laura korán kelt, hogy pontban 11-re a lehető legjobb formában legyen, amikor leül a számítógép elé. Belőtte a haját, sminkelt, még egyszer átnézte a tudnivalókat.

11:15-kor kezdett aggódni, hogy miért nem hívják. Pánikba esett, hogy esetleg rossz az internetkapcsolat vagy egyéb technikai malőr lehet. Írt is egy e-mailt a cégnek, hogy várakozik, még nem hívták.

Negyedóra múlva jött a válasz, amelyben megköszönték az érdeklődést, ugyanakkor közölték, hogy az interjú február 18-án lesz.

Laura azonban nem kapcsolt. Még ebből sem jött rá, hogy egy hónappal korábban várta a hívást,

ezért újabb e-mailt küldött:

Üdv,

Ma van február 18, és délelőtt 11-re volt megbeszélve, de még mindig nem hívtak.

Elnézést az alkalmatlankodásért, csak kicsit össze vagyok zavarodva.

Még egyszer elnézést.

Várom válaszukat

Laura

A HR-es a legnagyobb nyugalommal válaszolt neki, és tudatta vele, hogy

Köszönjük e-mailjét. Ma január 18-a van, február a következő hónap.

A lány a BuzzFeednek azt mondta, ebben a pillanatban azt szerette volna, ha elnyeli a föld.

Az egészben az a legviccesebb, hogy február 14-én van a születésnapja, így nagy izgalmában az sem tűnt fel neki, hogy az a nap még nem el sem jött.

Mindenesetre cuki bakiját felvállalta az egész világ előtt, a Twitterre kitette a kínos beszélgetést, az üzenetváltást bemutató bejegyzés jelenleg 186 ezer like-nál jár.

Ezek után csak megkapja az áhított állást.

 

Az állásinterjúján lopta el egy férfi a cégvezető tárcáját
A feljelentéshez rögtön csatolta a gyanúsított önéletrajzát is az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik