Az elemzők havi szinten változatlanságra, tizenkét hónapra számolva 2,4 százalékos drágulásra számítottak júniusról.
Májusban is 2,4 százalékkal, áprilisban 1,4 százalékkal, márciusban 0,4 százalékkal voltak magasabbak a termelői árak az euróövezetben az egy évvel azelőttihez képest, februárban nem változtak tizenkét hónapra számítva, januárban 0,3 százalékkal, tavaly decemberben 1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
Az euróövezetben júliusban 2,4 százalékos volt a fogyasztóiár-infláció az első becslés szerint, annyi, mint júniusban, rendre az egy évvel azelőttihez képest.
A 25 tagú EU-ban júniusban az ipari termelői árak ugyancsak nem véltoztak májushoz képest, és 2,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban ugyanabban a 25 országban.
Májusban 2,6 százalékkal voltak magasabbak a termelői árak a 25 tagú EU-ban, mint egy évvel azelőtt, a havi drágulás pedig 0,7 százalékos volt, nagyobb, mint a 0,6 százalékos többlet az euróövezetben.
A 25 tagú EU-ban júniusban 2,4 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció, annyi, mint májusban.
