Nagyvilág

A közösségi portálokat kérik, hogy lépjenek fel az oltásellenes kamu ellen

Egy brit felmérés szerint a szülők tizede hiszi el ezeket az üzeneteket.

A kisgyerekes szülők fele szembesül a védőoltásokkal kapcsolatos félretájékoztatással a közösségi oldalakon – derül ki egy brit jelentésből. A Királyi Közegészségügyi Társaság ügyvezetője, Shirley Cramer felszólította a közösségi portálok üzemeltetőit: vizsgálják meg, mit tehetnek az egészségügyi dezinformáció ellen, és vállaljanak felelősséget.

Mint a Guardian idézi, az oltásellenes csoportok a közösségi portálokon célozzák meg a szülőket olyan történetekkel, amelyek az oltások miatt elhunyt, vagy károsodott csecsemőkről szólnak. A brit hirdetésfelügyelet a Facebookról szedette le egy amerikai csoport hirdetését, amely egy lehunyt szemű baba fotójával kampányolt, azt állítva, hogy a védőoltás megölheti a gyerekeket, amit az orvosok „hirtelen csecsemőhalálnak” állítanak be. A felügyelet a hirdetést félrevezetőnek és félelmet keltőnek találta azon szülők számára, akik valós információkat próbálnak megtudni gyermekük beoltatásáról.

A cikkben idézik a Facebook egy szóvivőjét, aki elmondta: folyamatosan próbálják megtalálni az egyensúlyt a szólásszabadság és a felhasználók védelme között. Azt nem akadályozhatják meg, hogy valaki olyat közöljön, ami nem igaz, de megteszik a lépéseket azért, hogy az ilyen bejegyzések kevésbé terjedjenek, és arra ösztönzik az embereket, hogy ne posztoljanak ilyesmit.

A felmérés szerint ötből két szülő mondja azt, hogy szokott találkozni az interneten oltásellenes üzenetekkel, de a kétéves kor alatti gyerekek szüleinek már fele szembesül ezekkel. Ugyanakkor csak a szülők egytizede mondja, hogy elhiszi ezeket az üzeneteket. A jelentés szerint ugyanakkor megvan annak a veszélye, hogy a gyakran sulykolt üzeneteket akkor is hajlamosak egy idő után elhinni az emberek, ha amúgy tudták, hogy az valótlan.

A kanyaró, mumpsz és rubeola elleni védőoltással szemben egy egykori brit gasztroenterológus, Andrew Wakefield csalásnak bizonyult tanulmánya keltett bizalmatlanságot húsz évvel ezelőtt. A sokszoros cáfolat ellenére most is terjed a közösségi médiában az a hipotézis, hogy a vakcina autizmust okoz. A mostani jelentés szerint tízből egy szülő nem adatta be ezt a vakcinát gyermekének  ezen belül 70 százalékuk azért nem, mert mellékhatásoktól tart.

Cramer szerint a közösségi portálok üzemeltetőinek meg kellene akadályozniuk az álhírek terjedését, és a megbízható forrásból származó egészségügyi információkat kellene előtérbe helyezniük. A jelentésből kiderül, hogy ezzel a felelősséggel ötből négy felnőtt egyetért.

Az összeesküvés-elméletek mellett kitartóknak muníciót adhat, hogy a kutatást az oltóanyaggyártó MSD finanszírozta, de a Királyi Közegészségügyi Társaság hangsúlyozta: a cég semmilyen módon nem szólhatott bele a tartalomba. (Illusztráció: MTI / Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik