Nagyvilág

Felfüggesztették a kutatást a Premier League-csatárral eltűnt gép után

Kedden 17 órakor a láthatósági viszonyok miatt ideiglenesen felfüggesztették a kutatást a repülőgép után, amelynek hétfő este veszett nyoma a Premier League-ben szereplő Cardiff City által múlt héten szerződtetett Emiliano Salával a fedélzetén.

A L’Équipe azt írja, hogy a kutatást holnap reggel, napfelkeltekor fogják folytatni.

Közben az is kiderült, hogy a gépet egy tapasztalt pilóta, Dave Henderson vezette, és csak ketten tartózkodtak a járművön. Hendersonnak több mint száz transzatlanti repülése volt eddig, melyek közül többet veszélyes körülmények között hajtott végre. Ebből arra lehet következtetni, hogy megbízható volt.

Korábban a mentőalakulatok vezetője arról beszélt, kevés esélyt lát rá, hogy élve kerüljön elő a csatár, ha a gép a tengerbe zuhant. Márpedig erre jelen pillanatban elég nagy az esély.

A tehetséges labdarúgóért az egész futballvilág imádkozik. Kedden este a franciaországi Nantes-ban több ezren emlékeztek meg róla. Sala a szezon első felét a város csapatánál töltötte, rendkívül gólerősen és eredményesen.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Loic Venance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik