Szórakozás

Pintér Tibor X-Faktoros barátnője elég hamisan énekelte el a boldog szülinapot élő adásban

A Fem3 Café hétfő délelőtti adásába hívták meg a szülinapos Pintér Tibort, aki a mai napon 45 éves lett. A színész azon túl, hogy ismét mesélhetett magáról, még meg is lepték. Új barátnője, Ilyés Jenifer egy tortával jelent meg a stúdióban, a boldog születésnapot című klasszikust énekelve. Pintér pedig annyira szerelmes, hogy az sem rontotta el a hangulatát, hogy a 24 éves lány nem birkózott meg hamis hangok nélkül a néhány soros dalocskával, (ami 1.14-től hallható).

Pedig Ilyés Jenifer – mielőtt színésznő lett Pintér lovasszínházában – több tehetségkutatóban is feltűnt. Először a Megasztárban. Igaz, ott már  a válogatón kipergett. Aztán az X-Faktor ötödik évadában, ahol Szikora Róbert az élő show-ba is magával vitte. Mondjuk a siker akkor sem tartott sokáig, a nézők már a második adás után kirúgták.

Ilyés ezután még próbálkozott egy ideig az énekléssel, így készült el például az alábbi videóklip, aminek két és fél év alatt sikerült 19 lájkot és majdnem ugyanennyi (16) diszlájkot összegyűjtenie. Az összesen két darab kommentelőből pedig az egyik azt jegyezte meg, hogy Ilyés úgy néz ki, mint egy drag queen. Nem tudjuk, hogy ezt bóknak szánta-e…

Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik