Nagyvilág

Mégsem akkora bomba Trump ellen, hogy hazudott-e az ügyvédje

Robert Mueller vitatja azt a sajtóhírt, miszerint Donald Trump amerikai elnök arra utasította volna volt személyi ügyvédjét, Michael Cohent, hogy hazudjon egy 2017-ben tartott kongresszusi meghallgatáson – közölte a Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság szóvivője, Peter Carr péntek este.

A BuzzFeed News riportja „pontatlan” – fogalmazott a szóvivő. Carr leszögezte azt is, hogy a portál pontatlanul és eltúlozva adta vissza mindazt, amit a különleges vizsgálóbizottság megtudott Trump vállalatának munkatársaitól, elektronikus levelekből és más dokumentumokból.

A BuzzFeed csütörtök éjjel két meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva a többi között azt állította: Donald Trump utasítást adott volt ügyvédjének arra, hogy a 2017-es kongresszusi meghallgatásán hazudjon egy Moszkvában építendő Trump-torony terveiről, és mondja azt, hogy a terv már korábban, még a 2016-os választások előtt hamvába holt. A BuzzFeed cikkéről itt olvashat bővebben.

A riport megjelenése után demokrata párti törvényhozók vizsgálatokat sürgettek, sőt rögtön felvetették azt is, hogy a hazugságra kényszerítés olyan bűncselekményt, ami alapján meg lehet ellene indítani a kongresszusban a közjogi felelősségre vonást (impeachment), ami az elnök leváltásával érhet véget.

Peter Carr nyilatkozata után Donald Trump két Twitter-bejegyzést is közzétett. Az egyikben a fake newst (az álhíreket) kárhoztatta, „a nép igazi ellenségének” minősítve az értesülést. A másik mikroblog-bejegyzésben pedig emlékeztetett arra, hogy a BuzzFeed publikálta korábban azt a „teljesen lejáratódott dossziét, amelyet a csaló Hillary Clinton és a demokraták fizettek”. Az elnök ezzel arra a dossziéra utalt, amelyet a 2016-os választási kampány idején egy brit hírszerző állított össze a demokraták megbízásából, és amelyről kiderült, hogy megalapozatlan információkat tartalmazott.

Trump már pénteken délután cáfolta a Buzzfeed által leírtakat. Mint fogalmazott: az összeesküvésért és csalásért elítélt Cohen hazudik, és ezt azért teszi, hogy enyhítsenek a börtönbüntetésén.

Közleményt adott ki Trump jelenlegi személyi ügyvédje, Rudolph Giuliani is, aki szerint „valótlan minden olyan sugalmazás, amely szerint az elnök azt tanácsolta volna volt ügyvédjének, Michael Cohennak, hogy hazudjon”.

Pénteken este Twitter-bejegyzésben védte meg az elnököt Ronna Romney McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke is, aki emlékeztetett arra: „az egész riport olyan bizonyítékokra épült, amelyeket a riporterek a saját bevallásuk szerint nem is láttak”.

A BuzzFeed főszerkesztője, Ben Smith közleményben állt ki a riport mellett, egyben sürgette a Mueller-bizottságot, hogy járjon utána az igazságnak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik