Belföld

Rohad az egészségügy – fotók egy kórházról

Korózs Lajos szerint kevés a pénz. Ami van, annak egy részét ellopják, az egészségügyet pedig sarlatánok irányítják.

Korózs Lajos képviselő a közösségi oldalán osztotta meg a kalocsai tüdőgondozóban készített fotókat. A képek önmagukért beszélnek.  

A szocialista politikus azokhoz csak annyit írt, hogy a Fidesz csaknem 10 éves (9 éves – a szerk.) kormányzása után néz így ki a Bács-Kiskun Megyei Szent Kereszt Kórház “D” épülete. Kalocsán ez Tüdőgyógyászati Osztály.

Rohad az egészségügy

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke később az általa készített felvételeket bemutatta sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az épület kívül-belül ázik, rohadnak a nyílászárók, hullik a vakolat és kilátszanak az épület vasbetonelemei. Közölte: az MSZP azonnali megoldást követel az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalható állapotok javítására.

Szerinte az egészségügy alulfinanszírozott, ráadásul a meglévő források jelentős részét el is lopják.

Magyarország a GDP 5 százalékát fordítja egészségügyre, ami fele az OECD-átlagának. 200 ezer forintot fordít minden polgár a saját egészségügyi ellátására a magánszférában, mert nem kap megfelelő ellátást a közegészségügyben.

Tragédia van az ágazatban, amelyet sarlatánok irányítanak – tette hozzá. Korózs Lajos kitért arra, információi szerint a Honvédkórház civil dolgozói tömegesen fognak nemet mondani arra, hogy honvédségi alkalmazottakká váljanak.

Parancsuralmi rendszerben nem lehet gyógyítani.

Hétfőig kell dönteniük a Honvédkórház dolgozóinak a honvédelmi státuszról
Több orvos néhány sürgősségi szakember és az újranyitott koraszülött centrum munkatársai emiatt kitartanak a távozás mellett.

Mint mondta, az MSZP továbbra is sürgeti a kormánytagok VIP egészségügyi ellátásának megszüntetését. Miután az Országos Választási Bizottság nem engedte tovább az erre vonatkozó népszavazási kérdést, a párt a Kúriához fordult.

Fidesz: a szocialisták 600 milliárdot vontak ki az egészségügyből

A kormánypárt Korózs Lajos szavaira azzal reagált, hogy azok a szocialisták beszélnek, akik kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet, 600 milliárdot vontak el az ágazattól, ezzel az összeomlás szélére sodorták a betegellátást.

A Fidesz 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, ma 600 milliárd forinttal több van egészségügyre, mint a szocialisták idején. Ma országszerte zajlanak a kórház- és rendelőfejlesztések, 2016 óta minden évben nő az egészségügyi szakdolgozók bére, 2022-re átlagosan több mint a két és félszeresét fogják keresni, mint a béremelés előtt.

Kiemelt kép: Korózs Lajos/Facebook  

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik