Sport

Nadal: a gyógyulás az első

Rafael-Nadal(960x640)(1).jpg (rafael nadal, )
Rafael-Nadal(960x640)(1).jpg (rafael nadal, )

Rafael Nadal mindent megtesz azért, hogy a londoni olimpiára felépüljön térdsérüléséből.

“Kemény időszak ez, de sokat dolgozom azért, hogy százszázalékos állapotban legyek” – jelentette ki a világranglistán jelenleg harmadik spanyol teniszező, aki hazája zászlaját viszi majd a július 27-én kezdődő megnyitóünnepségen.

A 2008-as pekingi olimpián egyesben aranyérmes Rafael Nadal az ötkarikás játékok fontosságáról is beszélt:

“Az olimpia kiemelkedő jelentőségű verseny, hiszen csak négyévente rendezik meg, így egy teniszező pályafutása során két vagy három alkalommal vehet részt rajta. Szerencsés és büszke vagyok, hogy Pekingben győzni tudtam” – mondta.

Nadal a wimbledoni tornán meglepetésre már a második körben kiesett, majd az orvosai 15 napos pihenőt írtak elő számára, hogy a londoni olimpiára teljesen rendbe jöjjön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik