Nagyvilág

Tavaly még férfiként szavazták meg, ma már nőként képviseli választóit a bajor parlamentben

Tessa Ganserert már kétszer is beválasztották a bajor törvényhozásba, legutóbb tavaly, de sohasem ezzel a névvel. A Zöldek képviselője december 12-én lett Tessa, előtte Markus Gansererként élt. Ezzel ő lett az első, aki transzidentitású egy német parlamentben. Ráadásul a az egyik legkonzervatívabban, a bajorban, ahol a második világháború óta egyet kivéve minden kormánynak tagja volt a keresztényszocialista CSU. A transzidentitású hasonló jelentésű szó, mint a transzszexuális, annyi különbséggel, hogy a magukat annak vallók sokkal inkább a társadalmi vonzatait, az identitást akarják kiemelni, szemben a sokszor hangoztatott szexualitással.

A 41 éves szóvivő Ganserer hétfőn hívott össze sajtótájékoztatót:

Noha politikusnőként az ember nagy médiaérdeklődést szeretne elérni és ez egy szép alkalom nekem erre, a legjobb az lenne, ha ma önök nem lennének itt

– nyilatkozta 25 újságíró előtt, azzal indokolva ezt, hogy szerinte teljesen normálisnak kellene lennie, hogy valaki kifejezi a saját nemi identitását.

Hogy ez Bajorországban sem mindennapi, jól mutatja, hogy a liberális FDP frakcióvezetője, Martin Hagen is azzal viccelődött, hogy Ganserer egy „drag queen” (célozva arra, hogy ez csak egy performansz része, hogy csak beöltözik nőnek), vagy hogy  a CSU-s belügyminiszter, Joachim Herrmann Herr Ganserernek nevezte, mire a politikus kijavította, hogy ő Frau Ganserer – idézi fel a Süddeutsche Zeitung.

December 12. óta Markus Gansener már nem létezik, csak Tessa Gansener, aki Markus ruháit aznap egy hasonló ruhaméretekkel rendelkező barátjának adta.

Tíz éve tudja a politikus, hogy ő igazából nő, két évvel később mondta el a feleségének, és további nyolc év volt szüksége arra, hogy ezt megossza a barátaival, kollégáival és a nyilvánossággal. Tavaly novemberben ismerte el transznőségét a nyilvánosságnak, akkor azt mondta, hogy előre tart a buta hozzászólásoktól, de egyszerűen a megkönnyebbülés, hogy végre szabadon élhet, nagyobb. Felesége támogatja őt, sőt ösztönözte, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Ekkor még férfiként állt az újságírók elé, férfinak és nőnek is vallotta magát egyszerre.

Markus Ganserer 2017-ben és már Tessa-ként 2019-ben
Fotó: AFP

Ma már csak nőnek mondja magát. Hogy mi változott azóta? Nem tudta, mi történik vele, mit hoz ki belőle, ha nyilvánosságra hozza.

100 százalékig biztos voltam benne, hogy nő vagyok.

De 110 százalékosan akart az lenni.

A comingout után este 7-kor jelent meg az első cikk róla, öt perccel később már érkeztek az smsek, e-mailek, telefonhívások, levelek – vadidegenektől is – amikben támogatásukról biztosították, de persze negatív kommenteket is kapott, mint „perverz” vagy „beteg”, de fenyegetést, ordenáré sértést egyet sem. A tartományi törvényhozásban minden pártból mentek oda képviselők gratulálni neki a bátorságáért, egyet kivéve, a populista-migránsellenes AfD-t. Ahogy a sajtótájékoztatóról beszámoló konzervatív Die Welt is pozitívan fogadta Ganserer nyilvánosságra lépését, a cikk címe is az, Egy teljesen normális nő.

November 23-án járt pszichológusnál, három hónapot várt az időpontra. Az eredmény a papíron:

ICD-10 és F64.0,

vagyis transzszexualitás és rossz nemi szereptől való szenvedés. Így lett a 100-ból 110 százalék.

Hétfőn, a 2019-es ülésnyitóra időzített sajtótájékoztatóján – már nőként, hosszú szőkésbarna hajjal, magassarkú csizmában, blézerben és blúzban – nem akart személyes dolgokba belemenni, így bármiféle nemátalakító műtétről sem akart beszélni, ahogy arról sem, hogy milyen érzés most már nőnek lenni:

Ezek túl személyes kérdések.

Nem lehet túl gyorsan megsérteni, de az olyanok kérdések, mint hogy mikor operáltatja át magát, túl intimek. De aztán kicsit bővebben is beszélt róla: „A döntő tapasztalat, amikor egyértelművé vált, hogy nem vagyok férfi, az tíz évvel ezelőtt volt”. Akkor a felesége egyik ruháját vette föl:

Először én is teljesen meglepődtem magamon. De rögtön éreztem, hogy ez több, hogy ez nem egy fétis, hogy nőnek érzem magamat.

Most már nemcsak nő, hanem anya és lány. Apja még teljesen más világba született, mikor találkozott lányával, nem mondott neki semmit, csak egyszerűen átölelte. Ganserernek van egy 11 és egy hatéves fia is. Nem akarta, hogy az újságokból tudják meg mindezt, ezért tíz nappal az első sajtótájékoztató előtt női ruhában állt eléjük, és azt mondta: „Mostantól ilyen leszek.”

Feleségéről csak annyit mondott: ő az emberbe és nem a nemébe szeretett bele. És, ha így marad minden, mint ahogy most van, sem változik sok minden, csak egy plusz paróka és a rúzs.

Fotó:Matthias Balk/dpa/AFP

A vele történteknek politikai következménye is van, szeretné elérni, ha megváltozna a transzszexuálisokról szóló törvény. Ahhoz ugyanis, hogy valaki megváltoztathassa a nemét, két pszichológiai szakvéleményt kell kikérnie, a saját kontójára, amit Ganserer diszkriminációnak tart:

Kinek, ha nem az embernek magának, kell tudnia, hogy ki és mi ő? Ehhez nincs szükségem szakvéleményre.

Azt is szeretné elérni, hogy induljon egy bajor cselekvési terv a transz- és homofóbia ellen. „A világ Bajorországban sokoldalúbb és sokszínűbb, mint az a papír, amit a kormány a programjában leírt” – vélte, majd hozzátette, Bajorország Németország egyetlen olyan tartománya, ahol nincs ilyen akcióterv, pedig ez a kormány kötelessége lenne.

A tartományi gyűlés vezetése és annak CSU-s elnöke, Ilse Aigner két órán át tartó megbeszélést követően úgy döntött, mostantól Ganserer képviselőnőnek fogja nevezni. De az anyakönyvi kivonatban való módosításhoz még szükséges a nemváltozatatás, így a hivatalos tartományi dokumentumokban továbbra is Markus Ganserer képviselőnek nevezik majd, amit zárójelben a Tessa Ganserer követ.

Kiemelt kép: Christof Stache / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik