Belföld

Fulladás okozta az Élet Iskola alapítójának a halálát

Saját tavában lelte halálát Szombathelyi Tibor, az Élet Iskola megálmodója Bárdudvarnokon. A férfi léket vágott a jégen, alámerült, de úszás közben a jég alá szorult. Az áldozatot a parttól 30 méterre, 6-8 centiméteres jég alatt találták meg. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre közölte, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyben.

Idegenkezűség, illetve bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az eset körülményeit a kaposvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja

– mondta Orbán Zoltán, a megyei kapitányság szóvivője.

A mentésben a Kötél Speciális Mentőszolgálat emberei is részt vettek. Kiderült, hogy a férfi szabad tüdővel úszott a jég alá, nem volt rajta biztosítókötél.

Ketten merültek a jég alá, de csak egyikük tudott feljönni, ő kért segítséget. A búvárok biztosítókötél segítségével alámerültek, a léktől sugár alakú körökben vizsgálták át a területet, körülbelül 28 méterre találtak rá a holttestére.

– nyilatkozta a Borsnak Kötél Egyesület munkatársa. Idáig nem lehetett tudni, hogy hirtelen szívgörcs okozta a férfi halálát vagy az, hogy egész egyszerűen nem talált vissza a lékhez időben.

Biztos forrásból úgy értesültünk, hogy a férfi halálát vízbe fulladás okozta az orvos szerint.

2 perc alatt leállnak a végtagok, 10 percen belül elájul az ember a fagyos vízben
A vasárnap elhunyt Szombathelyi Tibor rendszeresen fürdött a fagyos tóban, de a szervezet képtelen hozzászokni ilyen körülményekhez.

Az ország 2015 környékén ismerhette meg Szombathelyit, amikor 20 év tapasztalatait, ember, állat és növény együttélésének harmóniáját osztotta meg a nagyközönséggel Facebook-oldalán. Az egyszerű és természetközeliség modernkori úttörőjének nevezték, aki a szemléletmódváltásban és a szükségletek minimalizálásában látta a jövőt.

Célja az volt, célja, hogy minél többen álljanak fel a számítógép mellől, és lépjenek ki a valódi életbe. Ezért indította útjára az Élet Iskola társadalmi szemléletformáló rendezvénysorozatát.

Szombathelyi Tibor tevékenysége után hatalmas volt az érdeklődés. Facebook-oldalát 17 ezren követték, országszerte előadásokat tartott és egy ideje saját birtokán fogadta az érdeklődőket, akiket megérintett életfilozófiája és akik szerettek volna változtatni életüket.

Az Élet Iskola alapítója korábban a sonline.hu-nak adott interjújában arról beszélt, a vidéki élet népszerűsítését tűzte ki célul a szemléletváltáson keresztül. Nem hitt a fogyasztói világban, világéletében lázadó típus volt, és nem fogadta el, amit a társadalom rá akart kényszeríteni.

Az foglalkoztat, hogy megmutassam az embereknek: az elvárások nem működnek, ehelyett oda kell tennie magát az embernek, ha előre akar jutni. A világgazdaság nem működhet jól, mert rengeteg a potyautas. Az emberek azt érzik, nincsenek a helyükön. Alulról lehet változtatni, megmutatom, hogy én hogyan csináltam. A szükségletek minimalizálásán keresztül biztosítottam a megélhetést vidéken, mert egy dologból lehet megélni, az a föld

– nyilatkozott a lapnak két évvel ezelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik