Kósa Lajos, a város polgármestere elmondta azt is, hogy ezzel a beruházással megtelik a nyugati ipari park, amelyet a tervek szerint további 16 hektárral bővítenek. A debreceni városvezető fontos jelzésként értékelte, hogy az 1999. óta már a városban csapágyat gyártó FAG továbbra is helyben fejleszt.
Pajna Zoltán alpolgármester hozzátette: a város hat euró plusz áfa összegért bocsátotta a beruházó rendelkezésére az ipari parki terület négyzetméterét. Az FAG már elkezdte a tervezést, s a beruházás két éven belül megvalósul.
Az FAG az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek gyártelepén, bérelt csarnokban, jelenleg 750 dolgozót foglalkoztat. Az új gyár felépítésével 350-nel több, összesen 1100 dolgozó gyárt majd kúpgörgős csapágyakat Debrecenben.
Ezeket a termékeket személygépjárművek kerékcsapágyaként építik be, illetve sebességváltókba szerelik. Az FAG Magyarország minden nagy európai autó- és haszongépjármű-gyártó cég beszállítója.
Hazaárulózással, szómegvonással, párttitkározással indult a parlamenti ülésszak – videó
A parlamentben Gyurcsány Ferenc Orbán Balázs vitatott kijelentése kapcsán hazaárulással vádolta Orbán Viktort, Kövér László azonnal megvonta tőle a szót.