Mezőhéken a helyi választási bizottság lemondott elnökének helyére a hattagú testület rendkívüli ülésén a korábbi elnökhelyettest választotta meg. Ez a népszavazás menetében semmilyen zavart nem okozott – tájékoztatta az MTI-t a Szolnok megyei kistelepülés jegyzője, Szűcs Attila vasárnap.
Mezőtúron egy jegyzőkönyvvezető lett rosszul, őt a kihívott orvos nem engedte tovább dolgozni – árulta el Németh Pál jegyző, a helyi választási iroda vezetője. Itt a jegyző, hivatali feladatánál fogva gondoskodott a pót-jegyzőkönyvvezetőről, aki átvette a teendőket.
Budapesten a 12. kerület 31-es szavazókörében a szavazatszámláló bizottság és a jegyzőkönyvvezető a szükséges időpontban nem tudott bejutni a szavazóhelyiségbe, mert a bejárati ajtó zárja beakadt. Mire a felügyeleti szerv technikai csapata kiérkezett, az akadály elhárult – derült ki az Országos Választási Iroda honlapjáról.
A Magyar Rádió jelentése szerint a baranyai Zalánta községben az Országos Választási Bizottságnak saját költségén kellett beköttetnie az áramot a szavazóhelyiségül szolgáló kultúrházba. Itt ugyanis az önkormányzat tartozásai miatt kikapcsolták a szolgáltatást. A kultúrház üzemeltetőjének ebből ugyan semmi haszna nem lesz, a szolgáltató a szavazás végeztével ugyanis újra kikapcsolja az áramot.
