Belföld

„Nemzetibbre” írták át az új NAT-tervezetet

Komoly vitát váltott ki a tavaly megjelenő új Nemzeti alaptanterv tervezete. Kásler Miklós szakminiszter azt mondta, a legkiválóbb szakemberek készítették a NAT-ot, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely viszont azt hangsúlyozta, hogy ebben a formában biztosan nem lép életbe. Most viszont már tudjuk, hogy az új változat a korábbinál

nemzetibb lesz. 

Erről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár beszélt a Magyar Hírlapnak, de az interjúból az egyáltalán nem derült ki, hogy ez mit jelent.

–  Nemzetibb lett az átdolgozás során?
–  Igen.

– ez a beszélgetés zajlott le az újságíró és a politikus között. Azt még hozzátette Maruzsa, hogy „az átdolgozással szépen haladunk, a NAT elfogadására idén kerülhet sor.”

Tavaly több szakértőt is megkérdeztünk arról, mi a véleményük az új NAT-ról és válaszaikból az derült ki, hogy hisznek az új tervezetben. Lannert Judit oktatáskutató például kifejezetten értékelte azt, hogy nincs tele a nemzeti, a keresztény, a hazaszeretet szavakkal, ott szerepelnek, ahol tényleg helyük van.

Ez egy gyerekközpontú tanterv, csak a politika el ne rontsa
Megjelenése után rögtön nekiesett a szakma, és a lapunknak nyilatkozó szakértők sem értenek mindenben egyet, de abban igen, hogy az új alaptanterv tervezetében munka és szív is van.

(MTI/Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik