Sport

Fucsovicsnak sikerült, Babosnak nem

A hetedik helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben legyőzte a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő James Duckworth-t, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a sydney-i tenisztorna 589 680 dollár összdíjazású férfiversenyében.

A világranglistán karriercsúccsal 35. magyar játékos az első szettet 33 perc alatt elvesztette az ATP rangsorában 234. riválissal szemben, utána azonban már ő irányított, és végül 1 óra 41 perc elteltével fogadhatta Duckworth gratulációját. A 26 éves nyíregyházi teniszező következő ellenfele az ugyancsak ausztrál John Millman lesz, aki nem sokkal mögötte, a 38. helyen áll a világranglistán.

A szintén a térségben, de Tasmánia fővárosában, Hobartban pályára lépő Babos Tímea viszont nem járt sikerrel a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 65. helyezett magyar játékos két szettben, 1 óra 14 perces mérkőzésen kapott ki a rangsorban 46. Viktoria Kuzmovától. A múlt héten Aucklandben elődöntős szlovák teniszező Babos 3:2-es vezetése után sorozatban hét játékot nyert, ezzel egyrészt 33 perc alatt játszmaelőnybe került, másrészt a második szettet is jól kezdte. Az újabb brékelőnyét végig megőrizte, és ezt a szakaszt végül 41 perc alatt zárta le. Babos a múlt héten, Aucklandben is a nyitókörben esett ki.

ATP-, WTA versenyek, eredmények:

Sydney, 589 680 dollár (165 millió forint) összdíjazás, 1. forduló (a 16 közé jutásért), férfiak, :
Fucsovics (7.)-Duckworth (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:4
Rubljov (orosz)-Pouille (francia, 6.) 6:2, 6:3
Seppi (olasz, 8.)-Chardy (francia) 7:5, 2:6, 6:4
García-López (spanyol)-Kudla (amerikai) 7:5, 6:4
Millman (ausztrál)-Tiafoe (amerikai) 4:6, 7:6 (7-5), 7:5

Hobart, 250 ezer dollár (70 millió forint), keménypálya, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Kuzmova (szlovák)-Babos 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik