Gazdaság

Kiderült, mennyien dolgoznak minimálbérért

A vállalati szektorban a munkavállalók több, mint 42 százaléka a legkisebb összeget viheti haza.

A hazai vállalati szektorban a munkavállalók több, mint 42 százaléka minimálbért, vagy garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbért) kap – írja a Portfolio a birtokába került dokumentum alapján, amit a Pénzügyminisztérium készített.

A dokumentumból az derül ki, hogy a vállalatok körében az alkalmazottak 42,4 százalékát érintette tavaly a minimálbér vagy a garantált bérminimum emelése, előbbi 443 ezer, utóbbi 436 ezer munkavállalót, vagyis összesen 879 ezer munkavállaló bérét növelték a vállalati szférában azért, mert emelkedtek a legkisebb bérek.

Munkaerő-piaci szakértők szerint az állami szektorban további 230-250 ezer főt érinthet a legkisebb bérek emelése, erre azonban nem terjed ki a PM elemzése. Így becslés szerint a teljes nemzetgazdaságban 1,1 millióan kapják a törvényben meghatározott legkisebb bért.

Az elemzés nem terjed ki az önálló vállalkozókra (mivel nekik nem bérjövedelmük van, de ez nem zárja ki, hogy egy részük minimálbér körül keressen), illetve a közfoglalkoztatottakra, akiknek a minimálbérnél is alacsonyabb a jövedelmük.

Budapesten 32%, Közép-Magyarországon 34,2%, a közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régiókban 40% körüli a legalacsonyabb bérért dolgozók aránya, míg Békés megyében a dolgozók csaknem csaknem kétharmada, a dél-dunántúli, észak-magyarországi és alföldi területeken pedig fele minimálbért vagy garantált bérminimumot kap. (Illusztráció: MTVA / Oláh Tibor)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik