Szórakozás

VV Csoki kamu csokitortába bújt, hogy köszöntse az igazi csokitortára éhező Gáspár Győzőt

Míg a Való Világ 9-ben épp párbajra készülnek, addig Gáspár Győző továbbra is BeleValóVilágot vezet. Győzike épp belekezdett a felkonfjába, ahol arról beszélt, micsoda luxuskörülmények között tudott nyaralni, de már visszatért a BeleValóba, a nézők örömére.

Majd felfedezte a maga mellé állított, karton dobozból összetákolt, biztosan igazinak tűnő csokitorta hegyet:

Tegnap lettem 45 éves, köszönöm szépen mindenkinek a rengeteg köszöntést, úgyhogy jól vagyok. […] Ez micsoda? Ez egy csokitorta?

— teszi fel a kérdést Gáspár Győző, aki azért előbb beiratkozhatott volna egy színészképzőbe, hogy kicsit hitelesebben kiáltson jaj!-t. Aztán a kartonsüteményből elő is ugrott a villából és a játékból egyaránt kipaterolt VV Csoki.

Értik, ugye: Csoki?

Később kiderül, hogy Gáspár Győző és VV Csoki majdnem egy napon születtek, mert míg Győző 4-én, addig Csoki 5-én. A nagy izgalmakat a kizárt villalakó egy köszöntő videóval oldotta fel, amelyből kiderül: Gáspár Győző egy „top first class műsorvezető”.

 

Az egyébként csak nekünk tűnt fel, hogy VV Csoki kiköpött hasonmása a Manchester United és a Juventus korábbi futballcsillagának, Patrice Evrának?

Fotó: RTL Klub és Instagram.com/patrice.evra

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik