Kultúra

A klinika kedvence lett Moldova György

Egyre derűsebb az életmentő szívműtéte után pszichiátrián lábadozó Moldova György. A kórház dolgozói állítják: az író a legnépszerűbb beteg. Gyuri bácsi újra mosolyog, viccelődik és anekdotázik.

Egyre jobban érzi magát, újra mosolyog és viccelődik Moldova György. A népszerű írót infarktusra utaló tünetekkel szállították január végén kórházba, ám más volt a baj. Két fő verőér záródott el, ötórás szívműtétet hajtottak végre rajta. Az író lábából vettek ki ereket, hogy pótolják azt, majd a pszichiátriai osztályra került, hogy kipihenje magát és erőt gyűjtsön.

“Komoly dolgokon esett át, ezért az első héten szinte a világról is alig tudott tudomást venni. Csöndben feküdt, és csak várta, hogy teljen az idő. Láttuk rajta, hogy elgondolkozott az életén, hiszen kemény időszakon esett át. Megemelem a kalapom Gyuri bácsi előtt, erős, kitartó ember, aki gyorsan összeszedte magát!” – mondta el a Blikknek a budai kórház neve elhallgatását kérő munkatársa, aki elárulta: az írót nagyon kedvelik a kórházi dolgozók.


(Fotó: Neményi Márton)

“Mindenkivel kedveskedik, százszor megköszön mindent, és viccelődik. Szívesen mesél, a kollégák pedig örömmel hallgatják. Kedves bácsi, akinek mindenkihez van egy kedves szava, annak ellenére, hogy fájdalmai vannak. Derűsen látja a jövőt, szeretjük őt! – tette hozzá a klinika dolgozója.

Moldova György a napilapnak elárulta: fontos a jókedv, és az élethez való pozitív hozzáállás. “El kell fogadni a helyzetet amiben vagyunk, én is ezt teszem. Tornázok, szedem a gyógyszereket, és várom a hazamenetelt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik