Sport

Mi ezt a tűzijátékot várjuk, nem a szilveszterit

Már csak három mérkőzés van hátra a dartsvilágbajnokságból, vasárnap este rendezik a két elődöntőt, majd január elsején a finálét.

A felső ágon az első kiemelt Michael van Gerwen és a negyedikként rangsorolt Gary Anderson találkozik majd, és egyöntetű vélemény, hogy ez a meccs amolyan előrehozott döntő lesz.

Az elmúlt öt vébéből négyszer közülük került ki a győztes, mindketten kétszer vihették haza a legendás kommentátorról, Sid Waddellről elnevezett trófeát.

Mindkettőjüknek komoly szurkolótábora van, Van Gerwen évek óta elképesztő formában dobál, Anderson pedig a mezőny egyik legszerethetőbb figurája, bár a nyolcaddöntős meccs után adott interjújában épp nem tűnt annyira jó fejnek, sőt.

A Sky Spors öt nagy meccsükre emlékezve vezette fel a mostani elődöntőt. 2013 decemberében a legjobb 16 között találkoztak a vébén, akkor Anderson 3-1-re vezetett, végül mégis Van Gerwen győzött 4-3-ra, és később a tornát is megnyerte.

2015-ben ők ketten vívták a Premier League döntőjét, akkor 0-2 után Anderson a következő hét legből hatot is megnyert, és végül 11-7-re nyerte a meccset.

2017 januárjában világbajnoki döntőt játszottak, Anderson triplázásra készült, de Van Gerwen megakadályozta ebben. Elképesztő tűzijáték volt, 42 180-ast dobtak, ami rekord a vb-döntők történetében, a holland 108,06-os, a skót 104,93-as átlaggal zárt.

Idén februárban a Premier League newcastle-i állomásán varázsoltak, MvG 7-3-ra nyert, és mindketten 110 fölötti átlagot értek el. Ezt a leget érdemes megnézni, a hollandnak a 9 nyilasra is esélye volt, mégis Anderson örülhetett, ugyanis 170-ről ki tudott szállni.

A darts-BL-ben aztán visszavágott Anderson egy egészen kiélezett meccsen, Van Gerwennek ekkor már biztos volt a helye a négy között, ellenfelének viszont mindenképpen nyernie kellett.

Anderson már 7-3-ra is elhúzott, ám végül csak 10-9-re győzött (a mindent eldöntő legben 140-ről szállt ki), de ettől lendületbe jött, és végül meg is nyerte a versenyt.

Hogy vasárnap este ki örülhet, azt lehetetlen megjósolni, a fogadóirodáknál a holland az esélyesebb.

A másik ágon a torna meglepetésembere, Nathan Aspinall próbál meg újabb bravúrt elérni a tizedik kiemelt Michael Smith ellen. Az elődöntőket a Sport 1 20 órától közvetíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik