Sport

Hatodikak lettek Finnországban a magyar lányok

Huszák Alexandra (huszák alexandra)
Huszák Alexandra (huszák alexandra)

A magyar női válogatott pénteken kikapott a házigazda Finnországtól az U18-as jégkorong-világbajnokságon.

A mieink tulajdonképpen már azzal teljesítették a kitűzött célt, hogy sikerrel kiharcolták a bentmaradást a világ élvonalában. Pénteken még arra is megvolt az esélye a magyar együttesnek, hogy megkaparintsa az ötödik helyet, ehhez azonban a házigazda Finnországot kellett volna legyőznie Gömöri Csaba lányainak.

Az első húsz percben jóval többet támadtak a magyarok, gólt azonban nem sikerült ütniük. A második felvonásban már nagyot változott a játék képe, a finnek nyomtak, majd ütöttek is két gyors gólt, ám erre még Huszák Alexandra révén még válaszolni tudtak a mieink. A találkozó hajrájában aztán újra Finnország volt eredményes, a házigazda végül 3-1-re nyert és az ötödik helyen zárta a tornát, Magyarország a hatodik lett.

Sokat elmond a meccsről, hogy 30-30 lövés találta el a kaput mind a két oldalon, így a két hálóőrt, Németh Anikót és Kiira Laine-t választották meg csapatuk legjobbjának.

Eredmény – U18-as jégkorong-világbajnokság, nők, az 5. helyért
Finnország – Magyarország 3-1 (0-0, 2-1, 1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik