Gazdaság

Micsoda meglepetés: Áder aláírta a rabszolgatörvényt

2019-től hatályba léphet a túlóratörvény, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a parlament által múlt héten megszavazott jogszabályt, írja az Index.

A törvényt egy hete, szerdán szavazta meg az országgyűlés, elég botrányos módon. Azóta sorozatos tüntetések kezdődtek a rabszolgatörvénynek nevezett túlóratörvény miatt.

Orbán a rabszolgatörvényről: Most fogadtuk el és működni fog
Hiába mondta Hidvéghi Balázs korábban, hogy ha nem működik jól, akkor megfontolják majd a módosítását.

Áder János hivatala közleményt is kiadott, amelyben azt írják, a köztársasági elnök három szempontból vizsgálta a törvényt.

Elsőként megállapítottam, hogy a módosítás nem ütközik az Alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.

írja, majd hozzáteszi

Másodszor összevetettem az új túlóraszabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapítottam, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.

Végül azzal zárja,

Harmadszor megvizsgáltam, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország 4 és fél millió munkavállalóját. Csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák?

És mik a nagy megállapítás eredményei?

  • a Munka Törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni;
  • a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja;
  • a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól;
  • a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók;
    nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

– Írja Áder. Az igazán kemény mondatok viszont csak a végén jönnek:

A Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.

– zárja sorait a köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik