Belföld

A rendőrség „fejvadászai” túl vannak az 500. elfogáson

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szervezetén belül 1999-ben hozták létre a legkeresettebb bűnözők elfogására a Célkörözési Alosztályt. Az egység nyomozói minden jogszerű rendőri eszközt és módszert bevetnek, hogy felkutassák és megtalálják a kiemelt bűncselekményt elkövetett, de szökésben lévő, elfogatóparanccsal körözött személyeket. Feltérképezik az érintett baráti és családi körét, szokásait, életvitelét, hobbiját, illetve minden olyan nyomnak utánajárnak, amely fogódzkodót adhat a szökésben lévő ember felkutatáshoz.

A célkörözési munkatársak több helyről kapják a körözöttek elfogására vonatkozó felkéréseket. Leggyakrabban más rendőri szervek fordulnak hozzájuk, de bíróságok, ügyészségek is rendszeresen kérik a segítségüket. Néhány esetben mindössze pár óráig tartott, hogy bilincs kerüljön a keresett bűnöző csuklójára, de

volt olyan ügy, amelynél két és fél év aktív, széleskörű nyomozás után sikerült a Franciaországban hamis néven bujkáló, emberölés miatt körözött személyt megtalálni.

Az ügyek jelentős részénél felmerült a külföldi érintettség is. A nemzetközi információcsere Európán belül a 2010-ben létrejött Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül történik. A rendőri hálózat azért alakult meg, mert a határok átjárhatósága a bűnelkövetők számára is lehetőséget nyújthat a hatóságok előli elrejtőzésben. A hálózat célja a közvetlen információcsere és együttműködés megteremtése az Európai Unió tagállamainak nemzeti célkörözési egységei között. Egy-egy ügy aktív szakaszában akár naponta többször is történik üzenetváltás a külföldi rendőrökkel, akiket a KR NNI Célkörözési Alosztály tagjai a több éve tartó együttműködés folytán már személyesen is ismernek.

Gyakori tapasztalat, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői Európán kívül próbálnak elrejtőzni és menedéket lelni, azonban a nyomozóknak a több ezer kilométeres távolság sem jelent leküzdhetetlen akadályt:

az elmúlt időszakban egyebek mellett Thaiföldről és Mexikóból is hoztak már haza körözött bűnözőket.

A 20 éve működő célkörözési egység 500. realizálására 2018 novemberében került sor Somogy megyében. A sikerrel felkutatott és elfogott német állampolgárt közveszélyokozással és testi sértés kísérletével gyanúsítják, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint Németországban Molotov-koktélt dobott ellenlábasa ingatlanára. (police.hu)

Kiemelt kép: Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója áll egy Rolls Royce mellett a brit márka Aranykéz utcai szalonjában 1993. szeptember 1-jén. A holland hatóságokkal történt együttműködés eredményeként a Célkörözési Alosztály munkatársai elfogták a szökésben lévő vállakozót az amszterdami bérelt lakásán 2005. április 5-én 19 órakor. A Világgazdaság című gazdasági szaklap 2000. október 12-i száma szerint Varga Tamás az évtized egyik legnagyobb áfacsalását követte el. Irányításával egy cégcsoport: 1996 és 1999 között mintegy kétmilliárd forint áfát igényelt vissza hamis számlázással. Varga ellen összesen négy elfogatóparancs volt érvényben.
MTI Fotó: Kerekes Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik