Kultúra

Az RTL Klub új sorozata olyan mint A mi kis falunk, csak jobb

Egyelőre a Drága örökösök sem az a sorozat, aminek a jogaival majd körbejárhatja a világot az RTL Klub: egy horvát licencről van szó, de a készítők esküsznek rá, hogy fölösleges megjegyezni az eredeti címét – ezt meg is fogadtam –, annyira más lett a mienk. Az alapötletet persze nem most találták fel, készült már pár vígjáték a feltételekhez kötött örökségi hercehurcáról, de ettől még nem kell azonnal leírni a napi telenovellát (elvégre az ígéretek szerint egyszer majd vége lesz). Az első rész alapján olyan jellegű humorra számíthatunk, mint A mi kis falunkban, csak Pajkaszeg helyett Ökörapátira költözünk le.

Aki szerette az ottani magyar valóságot a fárasztó viccekkel és a kötelező kocsmázással, az most sem fog elkapcsolni, de sokkal többre nem is szabad számítani. 

Szóval térjünk vissza Ökörapátihoz, az unalmas, közhelyes magyar faluhoz, ahol mindenki szeret mindent tudni a másikról, a rendőrnek öltözött postás korrupt, kilométerekről kiszagolják a pestieket, az önkormányzat panzió is egyben uniós támogatásból, és a jégersör mellett dőlnek el a fontos dolgok. Itt él (élt?) a ravasz Kálmán bácsi (Koltai Róbert), akire magasról tettek a gyerekei az elmúlt tíz-húsz évben. A pénzt persze mindegyikőjük szereti, és egyből felcsillan a szétszéledt család szeme, amikor kiderül, hogy Kálmán bácsi az évek alatt összekuporgatott 612 millió magyar forintot. Az mondjuk egyelőre rejtély, hogyan lett ekkora a nyugdíja.

A felnőtt gyerekeknek és az ő gyerekeiknek nem kell mást tenniük, csak egy éven keresztül a faluban maradniuk. Maximum tizenkét órás lehet egy kimenő, de aki késik, az kipottyan az örökségből. Ökörapátiból viszont senki sem jó kedvében távozott, a jelek szerint apukát is utálták meg a falut is. A pénz azonban óriási motiváció, amint az ügyvédnő kiejtette a 120 milliót (ennyi jár fejenként) a száján, a karakterek abban a szent pillanatban megbarátkoztak Ökörapátival.

A szereplőkkel nincs gond, Koltai Róbert mellett láthatjuk majd Lengyel Ferencet, Bede-Fazekas Szabolcsot, Hajdu Steve-et, Járó Zsuzsát, Horváth Sisa Annát, Mohai Tamást, Molnár Gusztávot, Fekete Lindát, Kovács Lehelt, Makranczi Zalánt és Ullmann Mónikát is. Bár egy rész alapján túl komoly következtetéseket fölösleges levonni, a történet elég lehet ahhoz, hogy akár évekre kitartson. Gyerekkori sebeket téphet fel Ökörapáti, régi szerelmek bukkanhatnak fel, és ahogy az ember biciklizni, úgy kecskét fejni sem felejt el olyan könnyen. Addig lehet a Drága örökösöket csavarni, amíg az alkotók nem szégyellik, és amíg a nézők meg nem unják. És az az egy biztos, hogy nem fogják megunni. Elég csak A mi kis falunk sikereiből kiindulni, ugyanolyan tuti a recept, és ehhez nem kell jónak lennie a sorozatnak.

Az viszont mindenképpen a Drága örökösök mellett szól, hogy érdekelt, mi lesz a következő részben, hogyan szúr ki a bogaras Kálmán a számító rokonaival.

Ez egy elnyújtott magyar közönségfilm arányaiban kisebb büdzséből. Garantált siker.

A baj a Drága örökösökkel csak annyi, hogy a karaktereket baltával faragták, mindenki hozza a sztereotípiát: a taxis bunkó és várost nézni viszi a turistákat húszezerért, a gazdag nő még a tanyára is tűsarkút vesz, és meglepődik, ha szaros lesz a fele. Az elkényeztetett luxusban született fiú meg akkora király, hogy naponta három különböző nőt cipel az ágyába egyszerre vagy külön-külön. A forgatókönyvről meg csak annyit, hogy mutasson már valaki egy értelmes és elegánsnak bemutatott budapesti nőt, aki önszántából aranyoskázik le idegeneket!

Drága örökösök, premier: RTL Klub január 1. 18.50, és január 2-től minden hétköznap 18.50, 24.hu: 5,5/10

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik