Sport

„Összedrótozva” is edzenek a magyar hokisok

jégkorong válogatott (jégkorong válogatott, )
jégkorong válogatott (jégkorong válogatott, )

Szuper Levente és Magosi Bálint is ott volt a társakkal a jégen, a csütörtöki tréningen.

A kisebb sérüléssel bajlódó Szuper Levente és Magosi Bálint is teljes értékű munkát végzett a divízió I-es világbajnokságon szereplő magyar jégkorong-válogatott csütörtöki edzésén a Papp László Arénában, egy nappal a kazahok elleni történelmi siker után, és egy nappal az olaszok elleni sorsdöntő mérkőzés előtt.

Az egy év kihagyás után a kapuban régi formáját idéző Szuper és a hajrában gyors egymás után három kőkemény lövést blokkoló Magosi arról számoltak be: zúzódásaik nem olyan súlyosak, hogy ne vehetnének részt a csütörtöki 50 perces átmozgatáson.

“Az egyik lövés pont a térdem mellett találta el az izmot, kellemetlen, de sokat jegeljük, így aztán kibírható. Semmi vész, ez hozzátartozik a hokihoz” – jegyezte meg a tréninget követően Szuper, bal térdén hatalmas kötéssel.


Szuper remekelt a kazahok ellen
Fotó: MTI

A szerdai 2-1-es győzelemmel kapcsolatban megjegyezte: a találkozó előtt elhatározta, hogy a britek elleni mérkőzéshez képest agresszívebben fog védeni, messzebbre kijön majd a kapujából: “Minden társam úgy volt vele: ide nekünk a kazahokat! Ha jobbak nálunk, mutassák meg, de dolgozzanak meg a győzelmükért. A szurkolóink is rengeteget segítettek, és bizony szerencsénk is volt” – mondta Szuper, aki 40 lövésből 39-et megfogott.

A csatár Magosi a meccs zárószakaszában olyan hősiesen védekezett, hogy három kazah kísérletnél is testével fogta fel a korongot, az egyik lövés a vádliján találta el, amely csúnyán bevérzett.

“Egy kicsit érzékenyebb a kelleténél, de ezt a pár napot kibírom, majd a vb után ráérek gyógyítgatni” – jegyezte meg.

Abban mindketten egyetértettek, hogy nem szabad “elszállni” a szerdai sikertől, mert pénteken a hasonlóan erős olaszok lesznek az ellenfelek.

“Fejben megint ott kell lennünk, nem szabad hibázni. Fontos lesz, hogy már az elejétől higgyünk magunkban, és hajtsunk, ne adjunk nekik teret, mint ahogy a kazahoknak sem adtunk. Elismerem, nem volt szép hoki, amit játszottunk, de ilyen nagy csapatok ellen így van esélyünk” – fogalmazott Szuper.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány elmondta: végig hitt a csapatban, hiszen tudta, mennyi munka van már a játékosok mögött.

“A felkészülés jól sikerült, csak sajnos a dél-koreaiak ellen nem tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, és ezen a szinten ezt könyörtelenül kihasználja az ellenfél. A kazahok ellen szinte minden sikerült, főleg a védekezés volt remek, és nem is maradt el a győzelem. Hasonlóan kiváló odaadás kell pénteken az olaszok ellen is” – nyilatkozta a kanadai szakvezető.

Amennyiben a magyarok pénteken alapjátékidőben, három pontot érően nyernek, akkor 2008-hoz hasonlóan feljutnak a világ legjobbjai közé. Ha viszont az olaszok diadalmaskodnak, ők kerülnek fel biztosan, és a másik feljutó helyért a magyar és a kazah gárda harcol tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik