Sport

Kazah sikerrel rajtolt a divízió I-es vb

kazah válogatott (kazah válogatott)
kazah válogatott (kazah válogatott)

A 2013-as budapesti diívió I-es jégkorong világbajnokság nyitómeccsét ha kicsit nehezen is, de hozták a kazahok.

Fotó: AFP

Mint ahogy azt megírtuk esélylatolgató cikkünkben, a torna elsőszámú esélyese Kazahsztán együttese, valamint az olasz válogatott, így a mieinktől bravúr kell a feljutáshoz.

A nyitómeccsen épp a kazahok mutatták meg magukat Japán ellen: az ázsiai gárda bizonyította, hogy senki sem mehet ellenük biztosra, hiszen megszorongatták a tavaly még a legjobbak között szereplő sárga-kékeket.

A 13. percben Tanaka szerzett vezetést Japánnak, majd Savenkov egyenlített még az első harmadban. A következő játékrészben ismét az ázsiaiaknál volt az előny, hiszen Kawai emberelőnyben tudott gólt szerezni, de ismét érkezett a válasz a másik oldalról, majd Romanov még a szünet előtt fordított (2-3).

Az utolsó felvonásban aztán a kazahok felőrölték ellenfelüket, lőtték még kettőt, így végül 5-2-re nyertek. Délután az olaszok Dél-Korea ellen meccselnek, este pedig a magyar-brit találkozót rendezik.

A játéknap délutáni meccsén az olaszok könnyedén nyertek a Koreai Köztársaság ellen: 4-0 lett a vége, tehát a torna két esélyese egyaránt nyerni tudott.

Eredmény – divízió I-es jégkorong világbajnokság, Budapest

Japán – Kazahsztán 2-5 (1-1, 1-2, 0-2)
Gólszerzők: Szavenkov (18.), Romanov (26., 59.), Alekszandrov (40.), Zsajlaujov (56.), illetve Tanaka (13.), Kavaj (29.)

Olaszország-Koreai Köztársaság 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)
Gólszerzők: Koster (5.), Borrelli (23., 39.), Marchetti (54.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik