Belföld

Kövérnek a török házelnök még az ellenzékiek megbüntetésénél is fontosabb volt

Orbán Viktor is fényképezkedett Binali Yildirimmel.

A hvg.hu azt írja, hogy a várakozásokkal ellenben mégsem került szóba a házbizottság rendkívüli ülésén a múlt szerdai parlamenti botrány miatti tüntetés. Mint ismert, az ellenzék az ülésteremben megpróbálta megakadályozni a túlóratörvény megszavazását, Kövér László házelnök pedig ezért a létező legszigorúbb büntetés kiszabását ígérte.

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke a portálnak azt mondta, hogy az ülésen csak a hétfői obstrukció és az azt követő botrány miatt javasolt 4-600 ezer forintos büntetés került szóba, de miután nem volt konszenzus a képviselők között, ezt sem fogadták el. Erről Kövér Lászlónak kell döntenie.

Ám az MTI tudósítása szerint Kövér László mással volt elfoglalva, hétfőn ugyanis a Parlamentben fogadta Binali Yildirimet, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét. A találkozó után arról beszélt, hogy Magyarország reméli: a 2010 után megkezdett keleti nyitás politikája a közeljövőben termőre fordul, és növekedést eredményez a magyar-török gazdasági kapcsolatokban. A visegrádi négyeket és a szomszédos országokat nem számítva Magyarország első számú partnere Törökország – mondta Kövér.

Yildirim pedig arról beszélt, hogy Magyarország és Törökország folyamatosan fejleszti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait, de nem hanyagolja el kulturális és történelmi kapcsolatainak ápolását sem. Megköszönte, hogy Magyarország a kezdetektől támogatja Törökország európai uniós csatlakozását.

A török nemzetgyűlés elnökét Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta.

MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik