Sport

Szépen csillog a bronz, de…

magyar jégkorong válogatott (gólöröm, jégkorong, magyar jégkorong válogatott, )
magyar jégkorong válogatott (gólöröm, jégkorong, magyar jégkorong válogatott, )

Keserédes búcsú a magyar rendezésű divízió I-es világbajnokságtól. Kovács Csabát, Hári Jánost és Tokaji Viktort kérdeztük.

A meccs után levonuló játékosaink szemmel láthatóan örültek a bronzéremnek, nyilatkozataikból azonban kiérződik némi csalódottság is.

Talán ez a realitás, de természetesen szomorúak vagyunk, mert arra készültünk, hogy meglepetést okozzunk. Sajnos megint nem tudtuk átlépni ezt a határt. Nem sokon múlott, ennyire közel talán még nem is voltunk hozzá. Egyszer csak átlépjük megint – összegezte a tornát a Sport24-nek Kovács Csaba, akit a közönség a meccs legjobbjának választott az utolsó találkozón

A tavalyihoz képest egy jobb vébét tudtunk produkálni. Talán kicsit nehezebb dolgunk is volt hazai pályán, nagy volt rajtunk a nyomás, de azt gondolom, hogy jól kezeltük. Sajnos utólag hiába számolgatunk, elkövettünk egy nagy hibát Korea ellen. Bízom benne, hogy egy lépést előre tettünk, és nem hátra – tette hozzá.

A tavaly Ljubljanából is csalódottan távozó Hári János, ezúttal sem volt elégedett: „Most valamennyivel még csalódottabb vagyok, mint tavaly, mert közelebb voltunk sokkal. A szlovén meg az osztrák csapat szerintem erősebb volt, mint az olasz meg a kazah, megvertük az egyiket, a másikat pedig épp hogy nem sikerült legyőzni. Így még rosszabb érzés, hogy Korea ellen buktunk el a feljutást, akiket egy jobb napunkon öttel hattal kéne verni. Egyáltalán nem vagyok elégedett a bronzzal, illetve olyan szempontból igen, hogy úgy érzem, hogy jól teljesítettünk a tornán. Kicsit rossz szájízzel megyünk el így, hogy ezen múlt az egész – magyarázta.

A koreai pofon kapcsán Hári kitért arra, hogy egyre több a fiatal a magyar válogatottban, és hogy az ilyenfajta tapasztalatszerzésre is szükség van. „Bele kell futni ilyenekbe, hogy megtanuld, hogy 60 percig tart a meccs. Ezt mondom én is magamnak utólag, a koreai meccsen az első harmad után már azt gondoltam, hogy legyen már vége. Feljöttek, és nehéz ilyenkor visszapörögni a meccsbe. Ebből én is tanulni fogok, és magammal viszem a további évekre, és próbálom majd továbbadni azoknak a fiataloknak, akik bekerülnek majd a válogatottba“.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

A jövővel kapcsolatban bizakodó a 20 éves csatár: A válogatott évről évre fejlődik. Nem tudom azt mondani, hogy óriási szerencsénk lett volna a kazah meccsen, az olasz meccsen ennyi erővel akkor meg balszerencsénk volt. Hozzátette, hogy szerinte éveken belül újra fel fog jutni a magyar csapat az A csoportba.

A magyarok 22-eséből a végére újfent előtört a maximalizmus: Mi nem a bronzéremért jöttünk ide, hanem a feljutás volt a cél a csapaton belül, nemcsak én vagyok emiatt csalódott. Örülök, hogy ma nyertünk, jobb mint a negyedik helyen zárni. A mai győzelemmel jó a bronzérem, de mégsem, ezért vegyes érzésekkel zártuk a tornát – fogalmazta meg a kettősséget Hári.

Tokaji Viktor is előrelépést lát 2012-höz képest: Jobb volt idén a teljesítményünk, tavaly azért más kaparta ki nekünk a gesztenyét a harmadik helyért. Akkor az utolsó meccsen úgy érzem, hogy nem túl profin álltunk a dolgokhoz. Fejben már elkönyveltük, hogy ez már megvan. Most viszont kőkeményen meg kellett küzdeni – mint utólag kiderült – a harmadik helyért, de lehetett volna ez a feljutást érő győzelem is. Mi csak azzal foglalkoztunk, hogy ezt a mai meccset meg kell nyerni, hogy bebizonyítsuk azt, hogy igenis éremre jogosultak vagyunk ebben a kemény helyzetben, ami itt a divízió I-es világbajnokságon kialakult – értékelte az elmúlt napokat Toki.

Az egész tornán kiváló teljesítményt nyújtó hátvéd is derűsen látja a válogatott jövőjét: Úgy érzem, hogy alakulóban van a csapat. Ahhoz hogy még egy lépést előrébb tudjunk tenni, valahogy meg kell találni azt a csapatot, aki együtt tud dolgozni a következő 3-5 évben. A Cortina érának is ennyi idő volt, míg beérett az, amit szerettünk volna. Kell idő ahhoz, hogy megszokja egymást játékos és szakvezetés, hogy megtudják, hogy mi az egyiknek az elvárása a másik felé, és ezt csiszolódjon. Bízom benne, hogy lesz folytatás – emelte ki a játékos.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

A taktikai változtatásra is kitért: Ez teljesen más irány, mint ami volt eddig. Sokkal komplexebb, sokkal agresszívabb hoki. Nekünk, öregebb játékosnak is más egy kicsit, egy kis vérfrissítés, egy kicsi új dolog az új modern, aktuális hokiból. Szeretnénk ezzel lépést tartani, Már csak azért is, mert vannak olyan játékosok, akik két-három év múlva edzőként folytatják, ahol ezt a tapasztalatot, ezt a tudást hasznosíthatják a magyar hoki számára.

A bronzérem, és a kazahok elleni bravúr receptjét is megkaptuk: Sok jó teljesítmény volt a csapatban, pont ez hozta meg a sikert, hogy csapatként nagyon jól tudtunk funkcionálni. Kellett egy nagyon biztos tartás hátul a kapuban, ez mind Rajna Miki, mind Szuper Levi személyében megvolt. A többi pedig rajtunk múlott, hogy önfeláldozóak voltunk, és nagyon odafigyeltünk a részletekre, és egymás játékára, és tudtunk olvasni egymást. Fel tudtuk venni a ritmust és ezt az új taktikai dolgot. Kellett azért ehhez körülbelül másfél hónap, és van azért még min csiszolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik