Sport

Kikaptak a házigazda szlovákok a hoki vb-n

A német válogatott az oroszok legyőzése után újabb meglepetést okozott a szlovákiai jégkorong-világbajnokságon.

Már az első harmadban jelezték a németek, hogy az oroszok elleni győzelem után ismét komolyan kell számolni velük, ekkor azonban még büntetőt hibáztak, így gól nélkül telt el az első húsz perc.

A második játékrészben azonban nagy verést kaptak a szlovákok, háromszor is kapituláltak ellenfelük előtt, így nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A záró harmad újabb német gólja után felébredt a házigazda, először Nagy László révén szépítettek, majd Stümpel és Demitra is betalált. Mindez már nem volt elég a pontszerzésre, a német válogatott egygólos győzelmével újabb nagy bravúrt hajtott végre.

Az A-csoport másik találkozóján javítottak az oroszok, igaz, csak nagy nehezen sikerült legyőzniük Szlovéniát. Négy perccel a vége előtt még 4-4 volt az állás (a szlovénok kétgólos hátrányból is egyenlítettek), az oroszok újabb két góljára viszont már nem érkezett válasz.

A B-csoportban Kanadának nem okozott gondot a franciák legyőzése (9-1 lett a vége), ezzel második győzelmüket is megszerezték a juharlevelesek.

A Franciaország elleni hosszabbításos győzelem után újabb sikernek örülhetett a svájci válogatott is, miután 4-1-re felülmúlták a másodszor is vereséget szenvedő Fehéroroszországot.

Eredmények – A-csoportos jégkorong vb, 2. forduló:
A csoport (Pozsony):
Oroszország-Szlovénia 6-4 (1-0, 1-1, 4-3)
Németország-Szlovákia 4-3 (0-0, 3-0, 1-3)
A csoport állása: 1. Németország 6 pont, 2. Szlovákia 3 (6-5), 3. Oroszország 3 (6-6), 4. Szlovénia 0
B csoport (Kassa):
Kanada-Franciaország 9-1 (3-0, 2-1, 4-0)
Svájc-Fehéroroszország 4-1 (1-0, 3-1, 0-0)
A csoport állása: 1. Kanada 6 pont, 2. Svájc 5, 3. Franciaország 1, 4. Fehéroroszország 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik