Közélet

Jóval ritkábban kapnak fizetésemelést a magyar nők, mint a férfiak, pedig ugyanolyan gyakran kérnek

Van, amiben teljes az egyetértés: Magyarországon a női és a férfi munkavállalóknak egyaránt 63%-a gondolja úgy, hogy a nőknek és a férfiaknak együtt kell tenni azért, hogy ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a nők a munkahelyeken. A két évvel ezelőttiekhez képest már ma is sokan ítélik valamivel jobbnak a helyzetet; a legnagyobb mértékű javulásról az alapfokú végzettségűek számoltak be. A következő két év kihívások elé állítja a munkáltatókat: a dolgozók folyamatos javulást várnak. A nyitottabb munkahelyek kialakításában kíván segítséget nyújtani egy most induló, "Két Lépés” nevű program is.

Négy év alatt több mint 20%-kal nőtt azok száma, akik sürgetőnek tartják, a munkahelyük tegyen érte, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak náluk. Ebben nincs lényegi eltérés a nők és férfiak véleménye között. Abban viszont van különbség, ki mennyire lát rá a jelenlegi helyzetre: a nőknek gyakrabban mesélnek arról, ha a családban valakit hátrányos megkülönböztetés ér a neme miatt. Nekik a negyedük, a férfiaknak alig több mint a tizedük hallott ilyen történetet egy családtagjától.

A Nyitottak Vagyunk és a Gemius egy országos, a 18 évesnél idősebb internetező munkavállalókra nézve reprezentatív kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen változásokat érzékelnek a nők, és milyen tapasztalatai vannak a férfiaknak. A kutatás eredményeire alapozva a Nyitottak Vagyunk “Két Lépés” néven programot indít, többek között cégekre szabott mérésekkel, előadásokkal. Azokat várják, embereket, munkahelyeket, akik szerint nőként és férfiként együtt kell tennünk azért, hogy ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a nők a munkahelyeken, és akik hisznek abban, együtt messzebbre juthatunk.

Hol tartunk most?

Egyre több embert érdekel a téma világszerte, és Magyarországon is. Itthon a munkavállalók 60%-a tapasztalta az elmúlt két évben, hogy a munkahelye tett azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak.

A változás mindenkit érint. Az, hogy a nők számára egyre többen igyekeznek ugyanolyan lehetőségeket biztosítani, nem csak a nők életére van pozitív hatással. Fontos megértenünk, hogy ez a folyamat kiben milyen kérdéseket vet fel, ehhez párbeszédre, és adatokra egyaránt szükség van. A Két Lépés programunkkal ennek szeretnénk terepet biztosítani

– mondta Miklós Melinda, a Nyitottak Vagyunk ügyvezetője.

Van, amiben nagy az egyetértés a nők és a férfiak között

  • Mind a nők mind a férfiak több mint 60%-a egyetért azzal, hogy a férfiak számára is hasznos lenne, ha a nők is ugyanolyan lehetőségekhez jutnának a munkahelyeken.
  • A megkérdezettek 4/5-e azt gondolja, hogy csupán a neme miatt senki ne jusson előnyhöz.
  • A férfiak és a nők nagyjából ugyanannyira tartják fontosnak a munka és a magánélet egyensúlyát.
  • Több mint a válaszadók kétharmada gondolja úgy, fontos, hogy ha egy férfi szeretne, akár részben otthon maradhasson a kisgyerekével.
  • Nagyon kevesen vannak ma már, akik azt gondolják, hogy azért van kevesebb női vezető, mert a nők nem elég ambiciózusak (16%).
  • A válaszadók 60%-a tapasztalta az elmúlt két évben, hogy a munkahelye tett azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak. A legnépszerűbb változás a több gyermekbarát lehetőség volt (pl. rugalmasabb munka). Bár arról, hogy egyes családbarát lehetőségek (pl. kiterjesztett szabadság, bölcsőde stb.) elérhetőek-e az adott munkahelyen, a dolgozók 25-50%-a még mindig nem tud.
  • Ahol a kiegyensúlyozottabb nemi arányok felé mozdult a cég, az emberek 71%-a örült neki.
  • Ahol elkezdtek szabadabban beszélni arról, hogy egyenlő lehetőséget biztosítanának a nőknek és a férfiaknak, a dolgozók 64%-a üdvözölte a lépést.
  • 100-ból mindössze 9 ember örült annak, ha olyan véleményt hallott, hogy valaki szerint az, ha a nők ugyanolyan lehetőségeket kapnak, már a férfiakat hozná hátrányba.

A nők szemszögéből

Nemcsak az látszik, hogy a nők gyakrabban hallanak valamilyen hátrányos megkülönböztetésről szóló történetet, hanem az is, hogy az ilyen helyzetek előfordulását jóval gyakoribbnak látják a férfiaknál:

  • A válaszadó férfiaknak 42%, a nőknek csak 28%-a gondolja úgy, hogy a nőket nem éri hátrány az előléptetések során. Érdekes adat, hogy az elmúlt két évben a nők ugyan előléptetést nagyobb arányban kaptak, mint a férfiak, de ezek pusztán motiválóbb feladatokat jelentettek. Fizetésemelést a nők szignifikánsan ritkábban kaptak, mint a férfiak, pedig ugyanolyan gyakran kértek.
  • A férfiaknak csak 34%-a, a nőknek viszont 46%-a gondolja úgy, hogy a női vezetőkkel szemben jóval több az előítélet, ezért van kevesebb női vezető. Az, hogy növekszik a női vezetők száma, az emberek nagy többségét nem zavarja, de a vélemények megoszlanak: a férfiak 29%-a, a nőknek mindössze 17%-a nem örül neki.
  • A családbarát lehetőségek közül a nők számára a férfiaknál lényegesen fontosabb a távmunka és a munkahelyi bölcsőde vagy óvoda.

A férfiak szemszögéből

Az apaszerep és a munkahely összeegyeztethetősége foglalkoztatja a férfiakat.

  • A válaszadó férfiak 67%-a ért egyet azzal, hogy fontos, hogy ha egy férfi szeretne, akár részben otthon maradhasson a kisgyerekével, kivehesse a részét a családi gondoskodásból. Azt, hogy ezt a munkahelyük kiterjesztett apasági szabadsággal tudná-e támogatni, az emberek fele nem tudja. A férfiak közül többen várják a cégüktől, hogy ilyen lehetőséget kínáljanak az apáknak, mint a nők közül.
  • A férfiak a nőknél nagyobb arányban dolgoznak olyan helyen, ahol vagy a cég, vagy az ő munkakörük nem rugalmas.

A “Két Lépés” program első videokampányában ismert nőket és férfiakat is megszólaltattak a kutatás kapcsán. Ők saját élményeiket osztják meg egymással. A videókat a Nyitottak Vagyunk YouTube-csatornáján lehet követni. Aki pedig hallatná a hangját, megosztaná a tapasztalatát, megteheti: a Nyitottak Vagyunk és a Gemius közös kérdőíve továbbra is elérhető a honlapjukon.

Adatvezérelt cégek

A kutatásnak és a Két Lépés programnak aktualitást ad, hogy a KSH adatai szerint csak a versenyszférában közel 60 ezer betöltetlen állás van, ezért hatalmas a verseny az új kollégákért és a dolgozók megtartásáért. Ebben fontos támpont a dolgozók elégedettségének mérése, és segít az is, ha olyan, nyitott vállalati kultúrát alakítanak ki, ahol csak tetteik és teljesítményük alapján, fair módon értékelik a dolgozókat. Az, hogy odafigyelnek rá, a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak, sikeresebb vállalatokat, és elkötelezettebb, boldogabb munkavállalókat hozhat.

A Nyitottak Vagyunk és a Gemius közös kérdőívével már közel 20 kisvállalat is megmérte magát. A KSH legfrissebb adatai szerint közel 3 millió munkavállalót foglalkoztató kis- és középvállalati szektor számára a kérdőívet a Nyitottak Vagyunk ingyenesen elérhetővé teszi. A nagyobb cégek jelentkezését is várják, az ő megrendelésükre külön részletes anyag készül.

A Nyitottak Vagyunkról

A Nyitottak Vagyunk közösségi kezdeményezést 2013 nyarán alapította a Prezi, az espell és a Google. A Nyitottak Vagyunk kiemelt támogatója a Citi. Öt év alatt több, mint 1000 cég, szervezet és közösség csatlakozott a Nyitottak Vagyunkhoz, magyar vállalkozások, itthon és világszerte ismert márkák, civil szervezetek és közösségek is. Öt év alatt a Nyitottak Vagyunk kezdeményezés több mint 20 kampányt indított például a nők és férfiak ugyanolyan munkahelyi lehetőségeiért, az LMBTQ emberek elfogadásáért és a fogyatékkal élőkért.

 

A Nyitottak Vagyunk kezdeményezéshez csatlakozók alapvető értéknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítéljenek meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, és fizikai vagy egyéb adottságokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik