Kultúra

Bejött az izraelieknek a Csárdáskirálynő

Telt házzal fogadta és az előadás után hosszan tartó vastapssal jutalmazta az izraeli közönség a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynőjének első előadását a tel-avivi operaházban.

Az operaház több mint 1600 fős nézőtere teljesen megtelt a magyar társulat vendégjátékának premierjére, a nézősereg lelkesen fogadta a látványos produkciót. Kálmán Imre műve szerepel az opera idei bérleti sorozatában, a nézősereget nagyrészt a dalszínház jelentős részben orosz anyanyelvű törzsközönsége alkotta, de mellettük nagy számban megjelentek az Izraelben élő magyar ajkúak is.

Az ünnepi alkalomra Tel-Avivba érkezett Kálmán Imre legkisebb lánya, Yvonne Kálmán, hogy személyesen is együtt legyen a társulattal édesapja leghíresebb operettjének izraeli előadásán. A darabot rendező Kerényi Miklós Gábor azt mondta, hogy tízéves kemény munka alapozta meg a sikert, amellyel a világ rengeteg pontján, így Izraelben is nagyra tartott értékeket hoztak létre.


Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc

A Budapesti Operettszínház a fontosabb szerepekben kettős szereposztással mutatja be a dalművet az igen intenzív előadás-sorozat idején, ugyanis december 12. és 21. között tizenhárom alkalommal lépnek színre a darabbal, péntekenként és szombatonként kétszer is. A darabot magyar nyelven játsszák, de a nyelvet nem ismerők a színpad fölött elhelyezett vetítőn héber és angol nyelven is követhetik a szöveget. A társulat olykor héber szavakkal, mondatokkal fűszerezte a szöveget, amit a nézők külön tapssal jutalmaztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik