Sport

Finn-svéd döntő lesz a hoki vb-n

Az orosz válogatott csak a harmadik helyért léphet jégre, miután 3-0-ra kikaptak a finnektől a a szlovákiai jégkorong-világbajnokság elődöntőjében.

A svéd után a finn válogatott jutott a vasárnapi fináléba a jégkorong-világbajnokságon, miután a péntek esti elődöntőben – többek között egy álomgóllal – legyőzték az orosz csapatot.

Teltház, 10 ezer néző várta a csapatokat, a két együttesnek nagyjából fél-fél csarnok szurkolt. Sok magyar drukker is kilátogatott Pozsonyba, és ahogy jelezték: most már érdemes jönni, mert a vb-re kiadott csecsebecsék árengedménnyel kaphatók. Az első harmadban ugyan nem esett gól, de az iram félelmetes volt.

A második felvonás viszont olyan találatot hozott, amelyről sokáig fognak még beszélni: a lendületesen korcsolyázó Granlund a kapu mögött a bot tollárra vette a korongot – már ez is bravúrnak számít -, majd a levegőben a léc alá kanalazta. A vb – és talán a szezon – legszebb gólja volt. Hat másodperc (!) múlva nőhetett volna a különbség, ám Barulin helyett a kapuvas mentett. Ahogy magukhoz tértek az oroszok, emberelőnyben ők is lőttek egy kapuvasat. A finnek nem álltak vissza védekezni, tovább támadtak, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy növeljék előnyüket.

A záró harmadban Lajunen szemfülest gólt ütött: a hátsó palánkról visszapattanó korongot az alapvonalról a kapura tette, és az Barulin lábvédőjéről becsúszott. Két perccel később a Kovalcsuk kiállításából adódó előnyt értékesítette a vb-n immár nyolcgólos Immonen.

Ezzel létrejött az északiak álomdöntője. A svédek legutóbb 2006-ban voltak aranyérmesek, a finnek pedig – mind ez ideig egyszer – 1995-ben.

Eredmény – Jégkorong vb, elődöntő
Finnország-Oroszország 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)
————————————————————————————–
A vasárnapi program:
A 3. helyért: Csehország-Oroszország 16:00
Döntő: Svédország-Finnország 20:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik